Pesti Srácok

Majd kétszer többen szavaznának a Fideszre mint az Összefogásra

null

Egyre több szavazó választott magának pártot, és az emberek már több mint fele, 52 százaléka biztosan elmenne szavazni. Ugyan többen akarnak kormányváltást, mint a Fidesz maradását, de a kormánypárt továbbra is fölényesen vezet – írja a Medián januári felmérése alapján az Index. A felmérés jóval a baloldali összefogás bejelentése után, január 24-e és 28-a között készült. A részletek az e heti HVG-ben lesznek olvashatóak.

Legutóbb 2010 tavaszán volt olyan magas a választók aránya, mint most, ez valószínűleg a közelgő választásoknak köszönhető. Az elmúlt egy év alatt közel kétszeresére, 22-ről 40 százalékra nőtt azok aránya, akik úgy látják, az országban jó irányba mennek a dolgok.

Kicsivel többen vannak a kormányváltást akarók, mint a maradása mellett lévők:

PestiSracok facebook image

kormányváltást akar: 45%
a kormány maradását: 43%

A Fidesz fölényesen vezet, sőt, növelte támogatottságát. A választani tudó biztos szavazók több mint fele a Fideszt támogatja, és az emberek kerek 60 százaléka úgy véli, a kormánypárt a tavaszi választásokon ismét győzni fog.

A baloldali közös listát szinte pontosan ugyanannyian támogatják, mint az előző hónapban a részt vevő pártokat összesen.

Teljes népesség:

Fidesz: 39%
MSZP–E14-PM–DK–Liberálisok: 22%
Jobbik: 10%
LMP: 3%

Biztos szavazók:

Fidesz: 52%
MSZP–E14-PM–DK–Liberálisok: 30%
Jobbik: 14%
LMP2%

A válaszadók 51 százaléka kizártnak tartja, hogy a baloldali közös listára voksoljon.

A politikusok népszerűségi listáján szintén a Fidesz vezet: Áder János 53 és Orbán Viktor 45 százalékkal. Az első tíz helyen jelenleg csak egy ellenzéki politikus (Mesterházy Attila, 33 százalék) található. Mesterházy mellett Bajnai Gordon, Kuncze Gábor és Karácsony Gergely (31, illetve 30-30 százalék) sorakozik.

forrás: Index

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.