Pesti Srácok

Megfutamodott a bíróság és Budai Gyula elől az MSZP-s Török Zsolt

Megfutamodott a bíróság és Budai Gyula elől az MSZP-s Török Zsolt

Rágalmazás bűncselekménye miatt ma sem állt vádlottként a bíróság elé Török Zsolt, szocialista politikus, az MSZP korábbi szóvivője, aki ellen Budai Gyula, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, korábbi elszámoltatási kormánybiztos indított büntetőeljárást. Budai Gyula azért perelte be Török Zsoltot, mert a politikus 2011-ben és 2012-ben az MSZP honlapján és több balliberális lapban is valótlan kijelentéseket tett. Török Zsolt egyebek mellett azt állította Budai Gyuláról, hogy még katonai ügyészként „luxuslakást” kapott a Honvédelmi Minisztériumtól, amelyet később az aktuális piaci árnál jóval olcsóbban vásárolhatott meg.

Budai Gyula szerint hamis Török Zsolt azon állítása, hogy luxuslakást kapott volna a tárcától, ugyanis az ingatlan elhelyezkedése, annak mérete, a lakás állaga, és annak forgalmi értéke sem támasztja alá az ingatlan „luxuslakásként” történő kategorizálását. Budai Gyula ismertette, katonai szolgálati viszonya alatt egy kétszobás, 53 négyzetméteres, Balaton utcai szolgálati lakást bocsátott rendelkezésére a Honvédelmi Minisztérium, amelyet 1994. május 3. napján vásárolt meg, becsült forgalmi értéke pedig 2 809 000 forint volt.

Budai Gyula szerint Török Zsolt állításai valótlanok, és alkalmasak arra, hogy az ő becsületét csorbítsák. Az államtitkár nagy nyilvánosság előtt elkövetett rágalmazásért jelentette fel Török Zsoltot. Budai Gyula azért is büntetőeljárást kezdeményezett Török Zsolt ellen, mert a szocialista politikus valótlanul állította róla, hogy „13 hónapig etikátlan módon mind a képviselői illetményét, mind pedig államtitkári besorolású bérét is felvette”.

PestiSracok facebook image

Török Zsolt azonban ma sem jelent meg vádlottként a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, mint ahogy védője sem, így a tárgyalás elmaradt. „A bírónő közölte, nyugodtan menjünk haza, mert vádlott nélkül nem tárgyalhat, új tárgyalási napot pedig nem tud kitűzni, mert február végétől már más fogja vinni az ügyet” - jelentette ki a PestiSrácok.hu-nak Budai Gyula. Az államtitkár portálunknak azt is leszögezte, immár a negyedik bíró fogja megkapni a pert és az ügyet, amely 2011 óta tart.„Mindezt azért is sérelmezem, mert ha egy ilyen egyszerű ügyben ezt műveli az igazságszolgáltatás, akkor mit csinálnak a bonyolultabb esetekben?” - tette fel a kérdést Budai Gyula. A politikus minderről Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét is tájékoztatta, és olyan kérdéssel fordult hozzá, hogy három év alatt miért nem tudnak lezárni egy rágalmazási ügyet, miért őrülnek lassan az igazságszolgáltatás malmai.

SZARVAS SZILVESZTER - PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.