Pesti Srácok

NOL: 200 hektárt nyert egy kiírás után bejegyzett cég

NOL: 200 hektárt nyert egy kiírás után bejegyzett cég

A hortobágyi földbérletpályázat egyes vesztesei hívták föl a NOL.hu figyelmét arra a cégre, amely a Hortobágyi Nemzeti Park (HNP) által kiírt pályázaton furcsa módon úgy volt képes mintegy kétszáz hektárt nyerni, hogy csak a kiírás után két héttel jegyezték be.

A szóban forgó cég a nádudvari székhelyű Hortobágyi Szikes-Mező Kft., amelyet a cégkivonata szerint 2013. október 10-én jegyeztek be. Csakhogy a földbérletpályázatot a HNP 2013. szept. 26-án írta ki. A kft. tulajdonosa egy hajdúszoboszlói férfi, aki a cég székhelyeként egy nádudvari címet jelölt meg, ám a cégkivonat szerint a kft. központi ügyintézésének helyét a tulajdonos hajdúszoboszlói lakcímére helyezték át idén januárban. - írja a lap.

A HNP január közepén tette közzé a nyertesek listáját, amely szerint a különösen rövid múltra visszatekintő Hortobágyi-Szikes Mező Kft. 203 hektár földet nyert 980 aranykorona értékben, s ezért a területért évente 1 millió 250 ezer forint bérleti díjat kell fizetnie. A panaszosok szerint ez nem fér össze azzal a kormányzati ígérettel, hogy a helyben élő, komoly szakmai tapasztalattal rendelkező gazdákat előnyben részesítik a pontozáskor.

PestiSracok facebook image

A csalódott gazdálkodók múlt pénteken forgalomlassító demonstrációt tartottak Berettyóújfalu határában a 42-es főúton. Az ügy pikantériája, hogy a nyertesek állítólag "ellentüntetésre" készülnek: a lap úgy tudja, hogy ma Tiszafüred határában, a Patkós Csárda mellett kívánnak demonstrálni a HNP döntése mellett.

NOL.hu

Ajánljuk még

Kegyetlenül megkínozta, agyonverte, majd elásta hajléktalan áldozatait Dragan Bajic és bandája a csepeli eperföldön (videó) - a 20 éves NNI ügyeiből (4. rész)

Az alvilág titkai 2024 július 6.
Az idén 20 éve alakult NNI kiemelkedő nyomozásaiból válogattunk, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság ügyét mutatjuk be sorozatunk 4. részében. Több, mint 100 év fegyházat kapott 2016-ban a szerb börtönből megszökött Dravan Bajic és magyar hajléktalanokból álló bandája, a csepeli eperföldi sorozatgyilkosság elkövetői. Egy diósdi fiatalembert és egy négy fős nyáregyházi hajléktalan családot kínoztak meg bestiálisan, meggyilkolták őket, majd a holttesteket megégették, a diósdi áldozat maradványait a Dunába dobták, a család tagjainak maradványait az eperföld melletti erdőben elásták. A csepeli halálbrigád lebukását az összevert, megkínzott, majd félig elásott erdélyi M. Mátyásnak köszönhetik. M. kiásta magát, és a rendőrségen elmondott mindent.

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?