Pesti Srácok

Orbán a Mazsihisznek: kampány van, folytassuk húsvét után!

Orbán a Mazsihisznek: kampány van, folytassuk húsvét után!

"Február 15-én, a választási kampány hivatalosan is elkezdődött. Belátom, hogy a mostani pillanat aligha alkalmas arra, hogy együttérzéssel és higgadtan mondhassuk el véleményünket egymásnak" - fogalmaz Orbán Viktor kormányfő abban a válaszlevélben, amelyet a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének küldött, és amelyet Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője juttatott el csütörtökön az MTI-hez.

Orbán Viktor megfogalmazása szerint az a veszély fenyeget, hogy "a legnagyobb jó szándék mellett sem halljuk meg egymás hangját". Ezért a miniszterelnök a levélben azt javasolja, hogy a párbeszédet "a mindannyiunk számára megújulást hozó húsvéti ünnepek után" folytassák. Kezdeményezte ugyanakkor, hogy munkacsoportjaik, ha lehet, addig is folytassák a munkát. A kormányfő írásában hangsúlyozza, "kormányaim, az előző és a mostani is, zéró toleranciát hirdetnek az antiszemitizmussal szemben, nyitottsággal, együttérzéssel fordul az áldozatok, az emlékezni akarók és az emberi méltóság hívei felé".

Azért hozták létre 1998 és 2002 között a Páva utcai Holokauszt Múzeumot, és vezették be a holokauszt-emléknapot, hogy az egész emberiséget s így az egész magyar nemzetet sújtó tragédiával a jövő generációi is minden évben szembenézhessenek - tette hozzá.

PestiSracok facebook image

Abban is egyetért a Mazsihisz vezetőségével, fontos, hogy a vészkorszak borzalmainak megismertetése mellett "gyerekeink a magyar–zsidó együttélés történelmét is megismerjék", különös tekintettel azokra az értékekre, amelyeket a magyarság és a zsidóság egymásnak adott, ezzel gazdagítva a magyar történelmet és kultúrát, "segítve közös felemelkedésünket" - emelte ki Orbán Viktor.

A Mazsihisz közgyűlése február 9-én döntött úgy, hogy egyelőre nem vesz részt a holokauszt-emlékév kormányzati programjain. Arra kérték a kormányfőt, állítsa le a Szabadság térre tervezett német megszállási emlékmű felállítását, továbbá a józsefvárosi Sorsok Háza-projektet, és "közéleti-szakmai megnyilvánulásai miatt" váltsa le a Veritas kutatóintézet éléről Szakály Sándort. A kabinet - a Magyar Közlönyben szerdán megjelent kormányhatározat szerint - március 19-éről május végére módosította a német megszállás áldozatainak tiszteletére állítandó emlékmű megvalósításának határidejét.

mti

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.