Pesti Srácok

Plagizálással vádolják a Heves megyei MSZP-elnököt

Plagizálással vádolják a Heves megyei MSZP-elnököt

Nem kevesebb, mint 68 olyan szövegrész van Sós Tamás Heves megyei MSZP-elnök doktori disszertációjában, amelyet forrásmegjelölés nélkül használt fel. A dolgozatnak mindössze egynegyede saját szellemi termék, ennek ellenére Sós büszke a munkájára, és nem tart attól, hogy elvennék a doktoriját. - írja a szombati Magyar Nemzet.

Hatvannyolc olyan részt talált a Hír TV Célpont című műsora Sós Tamás Heves megyei MSZP-elnök 2010-ben írt doktori disszertációjában, amelyet forrásmegjelölés nélkül, szöveghűen másolt át a saját dolgozatába más kutatók műveiből. A hivatkozás elmaradásával a szocialista vezető azt a hamis látszatot keltette, mintha saját gondolatairól lenne szó. Sóst egy plágiumkeresővel leplezte le a Célpont, amely megkereste azokat, akiktől a lopott részek származnak.

Kuttor Dániel 2005-ben írt tanulmányából például csak egy mondatot emelt át Sós, ám azt nem hivatkozta meg. Kuttor úgy nyilatkozott: csalódott, egyúttal emlékeztetett, a habilitáció feltétele a források pontos megjelölése, ráadásul ez erkölcsi kérdés is. Hajdu Zita 2008-as disszertációjából Sós három nagyobb részt emelt át hivatkozás nélkül. Hajdu értetlenül állt azelőtt, hogy azokat forrásmegjelölés nélkül vették át tőle. Mohácsi Márta szintén 2008-as disszertációjából is szerepelnek részek Sós dolgozatában, az egyezés ötszázalékos. Mohácsi azt állította: nem tudott arról, hogy Sós fölhasználta a munkáját.

PestiSracok facebook image

A vádakra Sós Tamás a Facebookon közleményben válaszolt:

"A Hír tv mai Célpont műsorában elhangzottakkal kapcsolatban fordultam a médiumhoz a következő kiegészítéssel:
Tisztelt Szerkesztőség!

A Célpont ma esti műsorának jogi képviselőm ismételt kérésére előzetesen megküldött anyagát köszönettel megkaptam. Sajnálattal kell megállapítanom, hogy a műsor megvágott anyaga az általam ténylegesen elmondottakat – és a valóságot - nem tükrözik! Emiatt, - az Önök televíziója és a személyem közötti korábbi jogi procedúrákhoz hasonló ügy elkerülése érdekében - ragaszkodom ahhoz, hogy a műsort egészítsék ki a következő rövid nyilatkozatommal:

A dolgozatom saját kutatásaimon alapul! A plagizáció minden vádját visszautasítom! Megalapozatlan vádakkal szemben megfelelő szakmai és jogi lépések történnek.

A doktori dolgozatok tartalmának szakmai megítélése, megvitatása az arra hivatott szervezetekre és eljárásokra tartozik, állok elébe bármely hivatalos eljárásnak.

Tisztelettel:
Dr. Sós Tamás"

Pestisrácok / Magyar Nemzet

fotó: 6van.eu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.