Pesti Srácok

A kormány követeli Tóásó Előd szabadon bocsátását

A kormány követeli Tóásó Előd szabadon bocsátását

A bolíviai törvények szerint is már két éve szabadon kellett volna bocsátani Tóásó Elődöt, ezért a magyar kormány követeli, hogy a férfi szabadlábon védekezhessen - mondta Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára hétfőn Budapesten.

Az államtitkár a kormányzati Tóásó-munkacsoport ülése után tartott sajtótájékoztatóján kiemelte: már öt éve van börtönben Tóásó Előd, pedig a bolíviai törvények szerint is két éve szabadon kellett volna bocsátani, ha az alapvető emberi jogokat Bolívia tiszteletben tartaná.

A magyar kormány elvárja, hogy tegyék lehetővé: Tóásó Előd szabadlábon védekezhessen, hiszen erre már két éve jogosult lenne - mutatott rá. Hozzátette: "az ember igazságérzete szintén ezt követeli".

PestiSracok facebook image

Az elmúlt időszak fejleményeit ismertetve Németh Zsolt emlékeztetett: az ügyben korábban eljáró főügyész márciusban politikai menedékjogért folyamodott Brazíliában, és világossá tette, hogy Tóásó Előd ügye az igazságszolgáltatás szempontjából nem tekinthető objektíven, függetlenként kezelt ügynek, hanem politikai megrendelésre szállít a bolíviai igazságszolgáltatás információkat a vádlottak ellen. Ez a fordulat olyan figyelmeztetés, amelyet remélhetőleg Tóásó Előd javára fordíthatnak - vélekedett.

Az államtitkár azt is felidézte, hogy a közelmúltban az ENSZ Emberi Jogi Tanácsa határozatot fogadott el, amelyben ugyancsak Tóásó Előd emberi jogainak a tiszteletben tartására szólította fel Bolíviát. Ez lehetőséget adhat arra, hogy az ENSZ bolíviai irodája révén gyakoroljanak nyomást Tóásó Előd szabadon bocsátása érdekében - tette hozzá.

Németh Zsolt beszélt arról is, hogy tavaly az Európai Parlament is határozatot fogadott el a bolíviai igazságszolgáltatás helyzetéről. Az a cél, hogy az EU a támogatásait - amelyeket például a bolíviai igazságszolgáltatás reformjára ad - függessze fel addig, amíg Bolívia nem teszi lehetővé, hogy Tóásó Előd szabadlábon védekezhessen és bizonyíthassa az igazát - közölte.

Elmondta, emellett az Amerikai Államok Szövetségénél is felléptek az ügyben. Az államtitkár hangsúlyozta: sok lépést tettek, és bár egyelőre áttörést nem sikerült elérni, Magyarország erőfeszítései remélhetőleg előbb-utóbb eredményre vezetnek.

Németh Zsolt kitért arra is, hogy hamarosan választási kampány kezdődik Bolíviában, októberben lesz az elnökválasztás. Úgy tűnik, a jelenlegi elnök újraindul a választáson, de van komoly kihívója, és Magyarország már felvette a kapcsolatot az ellenzékkel - mondta. Hozzátette: fontos, hogy minél nagyobb figyelmet irányítsanak az ügyre, a nyilvánosságnak hatalmas a jelentősége.

Tóásó Edit, Tóásó Előd testvére a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy sok lépést tettek az ügyben az elmúlt időben. Úgy véli, Bolívia nem jogállam, és csak a nemzetközi nyomásgyakorlásból ért. Hozzáfűzte: Tóásó Előd a körülményekhez képest jól van.

Tóásó Előd az egyik túlélője a bolíviai kommandósok 2009. április 16-án végrehajtott akciójának, amelynek keretében a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására és a dél-amerikai ország erőszakos kettészakítására készülő terrorista sejten. A rajtaütésben életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok akkor Tóásó Előd mellett őrizetbe vették a másik túlélőt, a bolíviai-horvát Mario Tadicot is, ők az ügy további 36 vádlottjával együtt azóta is vizsgálati fogságban vannak.

mti

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."