Pesti Srácok

Az Összefogás megóvja a fóti választást

Az Összefogás megóvja a fóti választást

A balliberális ellenzéki összefogás kampánycsendsértésre hivatkozva megóvja a fóti megismételt időközi voksolás eredményét – írja a Magyar Nemzet.

A vasárnapi polgármester-választáson a Fidesz–KDNP, valamint a Kisgazda Polgári Egyesület által is támogatott független Bartos Sándor nyert a szavazatok 50,12 százalékával, az összefogás színeiben induló Takács István második lett a voksok 42,41 százalékával, míg a harmadik helyezett, független jelölt Mádly Zsolt 7,47 százalékos eredményt ért el.

Takács István a Népszabadságnak azt nyilatkozta, hogy a voksolás során számos bejelentést kaptak különböző törvénytelenségekről. A politikus közölte, a szabálytalanságok és a kampánycsendsértések mellett nem mehetnek el szó nélkül, ezért kifogást nyújtanak be a helyi választási bizottságnál.

PestiSracok facebook image

Ismert, a november 24-én, 29,1 százalékos részvétellel lebonyolított voksoláson öt polgármesterjelölt indult, közülük a legtöbb szavazatot, 1116-ot (25 százalék) Takács István, az akkori ellenzéki összefogás jelöltje kapta, a második helyen a település egyik alpolgármestere, a független Bartos Sándor végzett 954 vokssal (21,4 százalék).

A szavazók egy részének szervezett szállításával összefüggő jogorvoslati, illetve felülvizsgálati kérelmek alapján a Budapest Környéki Törvényszék december elején megsemmisítette a fóti voksolás eredményét, és a teljes választási eljárás megismétlését írta elő. A tavalyi fóti időközi választás után a megyei főügyészség indítványára a választás rendje elleni bűncselekmény gyanúja miatt nyomozás is indult, amely jelenleg is tart.

forrás: MNO / fotó: MNO

Ajánljuk még

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.