Pesti Srácok

Csalási kísérletekre figyelmeztet a bankszövetség

Csalási kísérletekre figyelmeztet a bankszövetség

Pénzforgalmi csalási kísérletekre hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség pénteki tájékoztatásában. Banki tapasztalatok szerint az utóbbi időkben elszaporodtak az olyan csalások, amelynek során az elkövetők a saját számlájukra térítenek el másnak szánt átutalásokat.

Jellemzően olyan vállalkozásokat, intézményeket károsítanak meg így, amelyek rendszeresen fizetnek egy üzleti partnerüknek nagyobb összegeket. A visszaélők magukat a partner cég képviselőjének adják ki, és azt közlik a fizetésre kötelezettekkel, hogy a kedvezményezett számlaszáma megváltozott, új számlaszámként pedig a sajátjukat adják meg. A megtévesztett vállalkozás, intézmény által átutalt összegeket gyorsan továbbutalják, rendszerint külföldre.

A csalások megelőzéséhez és kiszűréséhez szükséges a számlatulajdonos ügyfelek fokozott körültekintése és aktív közreműködése - hangsúlyozza a bankszövetség. A szervezet azt javasolja, hogy a számlatulajdonosok a velük kapcsolatban álló üzleti partnertől érkező, bankszámlaszám-változásra vonatkozó értesítést kezeljék fokozott óvatossággal, tartalmát ellenőrizzék a közléstől eltérő csatornán is, lehetőleg a megszokott kapcsolattartón keresztül, illetve a partner egyéb publikus adatközléseiben.

PestiSracok facebook image

Amennyiben egy vállalkozás, intézmény hasonló visszaélési kísérletet észlel, illetve ilyen jellegű csalás áldozatául esik, azonnal értesítse a számlavezető bankját, valamint a rendőrséget - áll a bankszövetség közleményében.

mti

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.