Pesti Srácok

Mesterházytól várja a bizottság a Simon-vagyon eredetének megnevezését

null

Sem a legfőbb ügyész válaszleveléből, sem a családtagok vagyonnyilatkozati vizsgálata után nem derült ki, hogy miből származik az MSZP egykori politikusának a bécsi bankszámlán lévő 240 millió forintja. Erről a KDNP-s Rubovszky György hétfőn, a testület zárt ülése után nyilatkozott újságíróknak.

A bizottság úgy döntött, jövő hétfőre meghívják Mesterházy Attila MSZP-elnököt, hogy megkérdezzék arról, mire alapozza azt a nyilatkozatát, miszerint Simon Gábor jövedelme nem függ össze a politikával, hanem az korábbi forrásfelhalmozás. Azt azonban egyelőre nem tudni, hogy Mesterházy elfogadta-e ezt a meghívást és eljön-e a hétfői ülésre. A mentelmi bizottság szocialista politikusai ugyanis bojkottálják a bizottság munkáját, a korábbi üléseken sem jelentek meg.

Rubovszky arról is tájékoztatta a közvéleményt, hogy megérkezett a Pécsi Tudományegyetem válaszlevele, amelyben elfogadták azt a felkérést, hogy dolgozzák ki azt a jogi állásfoglalást, amelynek alapján Simon képviselői illetményének visszavételét vizsgálják. Ez a következő hetekben fog elkészülni.

PestiSracok facebook image

MNO / hirado.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.