Pesti Srácok

Nem a név változik, az üzenet: Kormányváltás lesz az Összefogásból

Nem a név változik, az üzenet: Kormányváltás lesz az Összefogásból

Egy hónappal a választások előtt a baloldali pártok megváltoztatják az eddig használt nevüket: Összefogás helyett mostantól Kormányváltás névvel kampányolnak - mondta Fodor Gábor az MTV Ma reggel című műsorában. A váltásra azért is van szükség, mert kiderült, hogy a Szepessy Zsolt-féle Összefogás Párt is országos listát tud állítani, és nem akarják, hogy a választók pusztán félreértésből rájuk ikszeljenek a baloldali pártok helyett. Szigetvári Viktor szerint nem tiltják meg az összefogás szó használatát, és amúgy is tervezték, hogy az utolsó hetekben nem ezzel a névvel kampányolnak.

A döntésnek már vannak látható jelei is. Míg eddig a március 15-i rendezvényre szóló meghívójukon a pártok feltüntették az Összefogás szlogent, jelenleg már nem olvasható a tüntetésről szóló Facebook-oldal fejlécénél a jelszó. Az MSZP, a DK és az Együtt Facebook-oldalának fejlécénél a képen szintén nem szerepel az összefogás szó.

Szigetvári Viktor, az Együtt kampányfőnöke, az Együtt-PM társelnöke azt mondta az Origónak, hogy amúgy is tervezték, hogy a kampány utolsó heteiben kevésbé használják az Összefogás szlogent. "Az utolsó időszakban a szavazólapon lévő információt kell tanítani, az pedig az öt párt neve és logója" – mondta Szigetvári. Szerinte olyannyira nincs megtiltva vagy kiirtva az összefogás név használata, hogy a héten kikerülő plakátjaikon, melyek március végéig biztosan kint lesznek az utcákon, szerepel az összefogás szó.

PestiSracok facebook image

Csütörtök délután az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP közös közleményt adott ki a szlogen változásáról. Azt írták, új szakaszba lép az MSZP, az Együtt, a DK, a PM és az MLP szövetségének kampánya. "Az Orbán Viktor leváltását akarók már tudják, hogy létrejött a demokratikus ellenzéki erők szövetsége, a választók által összefogásnak elnevezett koalíció. Mostantól Mesterházy Attila miniszterelnök-jelölti kampánya és a 106 egyéni képviselőjelölt kampánya a már korábban kialakított stratégiát követve a kormányváltás esélyét fogja hangsúlyozni" - írták. "Nem a név változik tehát (hiszen eddig sem volt neve a pártszövetségnek, csak a választóktól kapott elnevezés volt az összefogás), hanem a kampány üzenete" - áll a közleményben.

Origo / MTI - fotó: MTI/Vajda János

Ajánljuk még

Éles lőszerek és beütött, csuklyás alakok a tévészékház ostrománál – Császár Attila volt a Polbeat vendége

‎Polbeat 2023 március 11.
Hiába híresztelték az ellenkezőjét, azaz, hogy a 2006. szeptember 18-i tévéostrom idején a Hír TV és a mögötte állók szándékosan irányították a tömegeket, valójában mi oda mentünk, ahol a drámai események zajlottak, még a közvetlen feletteseinkkel sem volt idő egyeztetni róla. Gyűjtöttük az információkat az utca történéseiről, megvolt a technikánk, hogy ország-világ élőben követhesse azokat, tehát (sajnos egyedüliként a magyar médiában) a munkánkat végeztük – mondta a Polbeatben a Nézőpont Intézet Jótollú Magyar Újságíró-díjával frissen kitüntetett Császár Attila, aki az MTVA-nál, a Hír TV-nél és az Echo TV-nél végzett bő három évtizedes riporteri, szerkesztő-műsorvezetői munkájával érdemelte ki a kuratórium elismerését. Huth Gergely a műsorban lejátszotta azt az először a PestiSrácok.hu-n bemutatott, drámai belső rádiófelvételt, amelyen a lángoló tévészékházban minden bizonnyal szándékosan magukra hagyott rendőrök kiabálnak kétségbeesetten. Császár Attila válaszul kifejtette sok év oknyomozó riporteri munkája révén megalkotott teóriáját Gyurcsányék akkori, ördögi tervéről. Stefka István pedig a közös médiaháborús élményeket elevenítette fel "Csaszival", hiszen mindketten megtapasztalták, hogy milyen a sajtószabadság "balliberális" módra, amikor 1994-ben a visszatérő MSZP–SZDSZ-hatalom úgy rúgatta ki őket azonnali hatállyal a Magyar Televízióból, hogy még a hivatalos vezetőváltást sem várták ki.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.