Pesti Srácok

Romagyilkosságok - Várhatóan márciusban fejeződik be az ítélet írásba foglalása

null

Várhatóan március végére fejezik be a romagyilkosságok büntetőperében tavaly augusztusban kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítélet írásba foglalását - közölte a Budapest Környéki Törvényszék szóvivője pénteken az MTI megkeresésére.

Koszta János azt mondta, hogy a dokumentum több száz oldalas. Bérdi Zsolt ügyvéd - Kiss Árpádnak, a büntetőper elsőrendű vádlottjának védője - az MTI-nek elmondta, jogszabály szerint bonyolultabb ügyekben hatvan napja van a bírónak, hogy írásba foglalja az ítéletet. Az azonban önmagában az, hogy nem készült el hatvan nap alatt az írásba foglalás, nem jelent súlyos eljárási hibát - közölte.

Bérdi Zsolt hangsúlyozta, hogy az ügy nagy horderejű, a bírónak tizenegy élet elleni bűncselekményről kell számot adnia. Nagyon nagy feladat, hogy a törvényszék alapos és részletes indoklást adjon.

PestiSracok facebook image

Az ügyvéd szerint várhatóan novembernél előbb nem indul meg a másodfokú eljárás, amely - mint mondta - feltehetően a Debreceni Ítélőtáblán kezdődik majd.

A romagyilkosságok büntetőperében tavaly augusztusban kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletében a Budapest Környéki Törvényszék tényleges életfogytiglanra ítélte Kiss Árpád elsőrendű vádlottat és két társát, Kiss Istvánt és Pető Zsoltot.

Az elsőfokú ítélet szerint a három vádlott 2008-2009-ben kilenc helyen intézett támadást lőfegyverekkel, gyújtópalackokkal romák otthonai ellen. A bűncselekmény-sorozatban hat ember, köztük egy gyerek meghalt, öten súlyosan megsebesültek. Az elkövetők 78 lövést adtak le, 11 Molotov-koktélt dobtak, 55 ember testi épségét veszélyeztették. A negyedrendű vádlott, Csontos István a két utolsó támadásban vett részt sofőrként, az ő büntetése első fokon 13 év. A büntetőbíróság az ítélet szóbeli indoklásában kimondta a rasszista indítékot.

Miszori László, az öttagú bírói tanács elnöke szóbeli indoklásában arról beszélt: a vádlottak tudatosan készültek fegyveres támadásokra azokon a településeken, ahol szerintük "romák bűncselekményeket követtek el magyarok ellen", a rasszista indíték pedig nem csak a tanúk vallomásaiból nyilvánvaló, a vádlottak sem tagadták.

A múlt év augusztusában kihirdetett elsőfokú ítélet ellen akkor a vádlottak felmentésért, illetve új eljárásért fellebbeztek, így az nem jogerős. A vádlottak előzetes letartóztatásban maradtak.

mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.