Pesti Srácok

Simon-ügy: Mesterházy nem lesz ott a hétfői meghallgatáson

Simon-ügy: Mesterházy nem lesz ott a hétfői meghallgatáson

Nem megy el hétfőn Mesterházy Attila a Mentelmi Bizottság ülésére, amely Simon Gábor vagyongyarapodását vizsgálja. A testület elnöke azután hívta meg az MSZP elnökét, hogy a párt egykori elnökhelyettese, Simon Gábor eddig egyszer sem jelent meg a bizottság előtt.

Középen Mesterházy Attila és közvetlenül mellette az adócsalással és magánokirat-hamisítással gyanúsított Simon Gábor – az atv.hu írta meg, hogy ezzel a csoportképpel köszöntötte az MSZP Bajnai Gordon pártját egyéves születésnapján. A fotót – amely még egy korábbi kampányrendezvényen készült – később levették a szocialisták Facebook oldaláról.

Az MSZP a Simon-ügy kirobbanása óta folyamatosan azt hangoztatja: a volt elnökhelyettes pénze nem a politikai tevékenységéhez kötődik. Azt is hangsúlyozzák, hogy Simon Gábor már nem a párt tagja, hanem magánember.

PestiSracok facebook image

Az MSZP volt elnökhelyetteséről február legelején derült ki, hogy évek óta 240 millió forintnyi devizát parkoltat egy osztrák bankszámlán, de azt egyetlen vagyonnyilatkozatában sem tüntette fel. A pénz eredetére azóta sem adott magyarázatot.

Néhány napja, egy más témában tartott sajtótájékoztatón a Híradó szerette volna megkérdezni Mesterházy Attilát, hogy elmegy-e a mentelmi bizottság ülésére, de nem adott választ. Vasárnap – ugyanerre a kérdésre – a szocialista párt sajtófőnöke írásban azt válaszolta: Mesterházy Attila nem megy el a hétfői ülésre, amiről már írásban is tájékoztatta a bizottság elnökét.

hirado.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.