A Liberálisok nem indulnak az európai parlamenti választáson és a DK-t is kikosarazták

A Magyar Liberális Párt (MLP) vezetősége úgy döntött, hogy a párt nem indul az EP-választáson – jelentette be az MLP ügyvivő testületének ülése után Fodor Gábor, aki azt is közölte, az MLP hivatalosan szerdán kapott felkérést a Demokratikus Koalíciótól (DK) arra, hogy Fodor Gábor csatlakozzon a frakciójukhoz, de a Liberálisok ügyvivő testülete az ajánlatot nem tartja elfogadhatónak. Gyurcsány ezzel szemben azt állítja, beszélt Fodorral a frakcióalakításról, de ajánlatról nem volt szó.
A pártelnök azzal indolkolta az EP-választástól való távolmaradásukat, hogy bár többször is felkérte a baloldali összefogás pártjait, hogy tartsák meg és ha kell szélesítsék ki az EP-választásokra a korábbi együttműködést, erre nemet mondtak. Tiszteletben tartják, hogy volt partnereik önállóan akarnak indulni, de nem tartják jónak a döntést, mert fennáll a veszély, hogy a Jobbik lesz a második legerősebb párt az európai parlamenti választásokon - közölte. Emellett technikai érvnek nevezte, hogy nincs pénzük a választási részvételre.
A pártelnök a DK-frakcióhoz való csatlakozásról úgy fogalmazott: ha szorosan együttműködnének egy parlamenti képviselőcsoporttal, azt jelentené, hogy nem tudnák kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális pártot és az önálló liberális gondolatot. Arra is kitért, hogy együttműködés az Együtt-PM-mel eleve nem is szerepelt az MLP elképzelései között. Hangsúlyozta, hogy amit a DK-ról mondott, az arra az esetre is érvényes, ha a szocialistáktól kapna felkérést. Hozzátette: a csatlakozás ügyben a Liberálisok senkit nem kerestek meg. Egyúttal arról is beszélt, hogy tervei szerint független képviselőként dolgozik majd a parlamentben.

A Magyar Liberális Pártot (MLP) vezető Fodor Gábort a Demokratikus Koalíció (DK) semmiféle formában nem kérte fel, hogy csatlakozzon a frakciójukhoz - közölte Gréczy Zsolt, a DK szóvivője szerdán az MTI-vel. Gréczy Zsolt szerint Gyurcsány és Fodor Gábor valóban találkoztak egymással, de azon a beszélgetésen semmiféle felkérés nem hangzott el. Gyurcsány Ferenc ezekben a napokban találkozott vagy találkozik a baloldali összefogáshoz tartozó pártok vezetőivel, hogy értékeljék a választási eredményt.
mti