Pesti Srácok

A választás leleplezte a kamupártokat

null

Egyedül a Munkáspárt szerzett több szavazatot, mint ahány ajánlás kellett a pártnak, hogy országos listát állíthasson, az összes többi törpepárt az ajánlásainál kevesebb szavazatot szerzett. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a pártok feltétlenül csaltak az ajánlások összegyűjtésekor, de volt olyan párt, ahol az ajánlások és a szavazatok száma között 17 szeres különbség volt - derül ki az Index körképéből.

A pártok ajánlásai és szavazatai közti különbség egy szintig magyarázható azzal, hogy az ajánlásokat több hétig lehetett gyűjteni, és nem biztos, hogy aki ajánlotta a pártot, az később el is ment szavazni, és a korábban ajánlott pártra is szavazott. Egy ember ráadásul több párt indulását is segíthette az aláírásával, de az mindenképpen feltűnő, hogy volt olyan párt, amit 17-szer annyian ajánlották, mint ahány szavazatot végül kapott.

Összesen 167 007-en szavaztak törpepártra, ez a szavazók 3,66 százalékát teszi ki. A cikkben szavazatszám szerint csökkenő sorrendben sorra vesszük a Parlamentbe be nem jutó, de országos listát állított pártokat, mindenhol a hajnali háromnegyed egyes, 95,63 százalékos feldolgozottság melletti adatok szerepelnek.

PestiSracok facebook image

A pártokra bontott elemzés az Index.hu-n itt olvasható

fotó: mti

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.