Pesti Srácok

EBESZ-megfigyelők: valódi választási lehetőség volt, de előnyt élvezett a kormánypárt

EBESZ-megfigyelők: valódi választási lehetőség volt, de előnyt élvezett a kormánypárt

A magyar választóknak valódi választási lehetőségük volt a vasárnapi országgyűlési választáson, de a kormányzó párt több szempontból is előnyt élvezett - mondta az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) megfigyelője hétfői sajtótájékoztatóján Budapesten.

Adao Silva, az EBESZ megfigyelői küldöttség különleges koordinátora, portugál parlamenti képviselő kijelentette: a választás folyamata áttekinthető volt, széleskörű választási lehetőséget biztosított és hatékony volt a lebonyolítás is. Mindazonáltal a kormányzópártnak volt előnyös az elfogult média, a korlátozó jellegű kampányszabályozás, valamint az, hogy a kampányban gyakran elmosódott a vezető párt és az állam közötti határ - tette hozzá.

Hangsúlyozta: a választás jogi hátterét az elmúlt időben jelentősen átalakították, hol jobb, hol rosszabb irányba változtatták meg, és ez a fékek és ellensúlyok rendszerét is érintette.

PestiSracok facebook image

A szakértő szerint rendben volt a jelöltek nyilvántartásba vétele, de szinte alig voltak női jelöltek, és a nemek közötti egyensúllyal nem sokat foglalkoztak programjukban a pártok.

Adao Silva arra is kitért, hogy a külföldön élő szavazók esetében kétféle választási eljárás volt, ami aláásta az egyenlő választójog elvét.

A kampány visszafogott volt, különösen vidéken - mondta. Úgy vélte, a közszolgálati média eleget tett ugyan annak a kötelességének, hogy ingyenes adásidőt biztosítson a versengő pártoknak, de ennek korlátozott volt a hatása.

Jenny Hilton, az EBESZ Parlamenti Közgyűlés küldöttségének elnöke megállapította, hogy a választás nyugodt és pozitív légkörben zajlott le, azonban úgy értékelte, hogy a kisebbségek - köztük a nagyszámú roma kisebbség - nagyrészt láthatatlanok maradtak a választási eljárás során. A pozitív diszkrimináción alapuló szabályozások lehetővé tették számukra, hogy egy külön választási eljárás keretében regisztráljanak, ugyanakkor nyilvánosan kellett nyilvántartásba vetetniük magukat - idézte fel. Mivel pedig a nemzetiségi listás szavazólapok csak egy választási lehetőséget tartalmaztak, ez leszűkítette a nemzetiségi listás szavazók választási lehetőségeit és a választások titkosságának elve is sérült - mondta. Összegezve úgy vélekedett, hogy a pozitív diszkriminációs intézkedések nem növelték sem a kisebbségek láthatóságát a választásokon, sem a részvételt.

A választókerületek számának csökkentését széles körben pozitív fejleményként értékelik - jegyezte meg. Kedvezően értékelte a választókerületek méretének kiegyenlítésére való törekvést is, de hozzátette: felmerültek aggályok azzal kapcsolatban, hogy a választókerületeket részben önkényesen szabták át.

Az EBESZ Parlamenti Küldöttség tisztségviselője emellett kijelentette: az átjelentkezők szavazóhelyeinek egy részében kialakult nagy várakozási időt gondosabb tervezéssel és nagyobb előrelátással meg lehetett volna előzni.

Audrey Glover nagykövet, az EBESZ/ODIHR (Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatala) korlátozott választási megfigyelési missziójának vezetője kiemelte: a delegáció célja a választás megfigyelése volt a nemzetközileg elfogadott demokratikus szabályok, az EBESZ-tagállamok vállalásai, a nemzetközi normák és a nemzeti előírások alapján. A megfigyelők heteken át vizsgálódtak, tanulmányozták a magyarországi jogi hátteret, a médiakörnyezetet, találkoztak a választás lebonyolításának illetékeseivel, a pártok, a civil szféra és a média képviselőivel, valamint választópolgárokkal is.

Beszélt arról is, hogy Magyarországon rengeteg új jogszabályt hoztak rendkívül rövid idő alatt. A mintegy nyolcszáz új törvényt és lényegi változást hozó jogi átalakítás példa nélküli - tette hozzá.

Audrey Glover úgy látja, az, hogy egyre több Fideszhez közel álló üzletember vásárol médiumokat, aláásta a médiapluralizmust, öncenzúra alakult ki az újságírók között, továbbá a politikai egyensúly hiánya figyelhető meg a Médiatanácsban.

Az eseményen kiadott közleményben azt írták, hogy a kampányfinanszírozásra vonatkozó új szabályozás előremutató, de egyes kérdéseket továbbra is szabályozni kell, így "a harmadik fél" által folytatott kampánytevékenységet is.

A nemzetközi megfigyelők végleges jelentése - ajánlásokkal kiegészítve - két hónap múlva készül el.

mti / MTI Fotó: Soós Lajos

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.