Pesti Srácok

Elbukott a magyarok pálinka-szabadságharca

Elbukott a magyarok pálinka-szabadságharca

Nem egyeztethető össze az uniós joggal a pálinkafőzés adómentessége az Európai Unió Bírósága szerint – derült ki a testület csütörtökön kiadott ítéletéből. A pálinkafőzés adómentessége – 50 literig, 86 térfogat-százalékos párlatra – a második Orbán-kormány első szimbolikus intézkedéseinek egyike volt. Orbán Viktor 2010. június 8-án, az éppen akkor megalakult kormány első, 29 pontos akcióterve egyik intézkedéseként jelentette be a házi pálinkafőzés adómentességét. Emiatt az Európai Bizottság 2011-ben kötelezettségszegési eljárást indított Magyarország ellen, mert Magyarország az adómentességre vonatkozó intézkedést nem vonta vissza.

A bírák úgy ítélték meg, hogy az ügyben a bizottságnak van igaza. Az Európai Bizottság arra hivatkozva indított kötelezettségszegési eljárást, hogy az uniós jog a pálinka esetében az általános jövedékiadó-kulcs mellett legfeljebb egy másik adókulcs alkalmazását teszi lehetővé a saját célra főzött, maximum 50 liter tiszta szesznek megfelelő mennyiségű párlat esetében, és az nem lehet kisebb, mint az általános kulcs fele.

A Nemzetgazdasági Minisztérium tárgyalna az Európai Bizottsággal, és mindet elkövet, hogy a "pálinkafőzés hagyományai" tovább élhessenek.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket a HVG oldalán olvashatja.

HVG/Fotó: Blikk

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.