Pesti Srácok

Fodor-Schiffer csörte az emlékmű kapcsán

Fodor-Schiffer csörte az emlékmű kapcsán

Schiffer András kedd esti televíziós interjúja kiverte a biztosítékot a liberálisoknál, Fodor Gábor közösségi oldalán reagált az elhangzottakra - írja az MHO.

Schiffer András, az LMP társelnöke azt mondta a Szabadság-térre tervezett, német megszállás emlékművének kedden megkezdett építése miatt kirobbant tiltakozásról, hogy „az ellenzék jobban tenné, hogyha azokkal a problémákkal foglalkozna, amelyek a választási kudarchoz vezettek", s emiatt nem akart a megmozdulásokról véleményt nyilvánítani, hoha azt leszögezte, hogy az emlékmű koncepciója, illetve az építést megelőző eljárás szerinte is elítélendő. Hozzátette azonban, hogy az emlékmű kapcsán „túlméretezett hisztéria” alakult ki. Schiffer az ATV esti műsorának vendégeként beszélt minderről, leszögezve: meglátása szerint a magyar társadalomnak nem a kérdéses emlémű a legnagyobb gondja. A műsorvezető, Kálmán Olga ezt a véleményt nem tudta elfogadni, mert meglátása szerint valakinek foglalkoznia kell a túlélők és az ő leszármazottaik sérelmeivel is. Schiffer erre azzal válaszolt, hogy ő maga is a túlélők leszármazottja, és ő úgy látja: az ország érdekét nem az szolgálja, ha a pártok permanens kampányként a történelemkönyvekbe bújnak, s a tény, hogy az ellenzék számára fontosabb volt a XX. századi magyar múlt boncolgatása, mint például a munkahelyteremtés vagy a földosztás, az "bizony benne volt ebben a választási eredményben".

PestiSracok facebook image

Az LMP társelnökének egy Facebook-bejegyzésben válaszolt Fodor Gábor. A Liberálisok vezetője Schifferrel szemben úgy látja: egy politikusnak kötelessége, hogy szimbolikus ügyeket is képviseljen. "Kötelessége, hogy kiálljon azokért, akik nem tudják a hangjukat hallatni, azokért, akiket a társadalom többsége lenéz, kivetett magából, vagy akiknek a problémája a többség számára érdektelen. Egy felelős politikusnak fel kell szólalnia a hatalom túlkapásaival szemben, és meg kell akadályoznia annak az emlékműnek a felállítását, amelyik szerint hazánk ártatlan volt honfitársaink kiirtásában" - szögezte le Fodor. A Liberálisok vezetője emellett zárójelben megjegyzi: Schiffer András logikája szerint saját maga is csak " túlméretezett hisztériát keltett" a verepataki aranybánya, a paksi bővítés, az alkotmánybíróság, a közgép vagy a zengői bazsarózsa ügyében.

Egészen megdöbbentő, hogy ha valaki egy magát demokratikusnak valló közösségben árnyalatokkal más állásponton van egy ilyen kérdésben, akkor azt rögtön erkölcsi megsemmisítéssel fenyegetik - mondta a szerdai ATV Startban az LMP társelnöke annak kapcsán, hogy tegnap az Egyenes beszédben túlméretezett hisztériának nevezte a német megszállási emlékmű megkezdett építése miatt kirobbant tiltakozást.

Szerinte ugyanis „addig, amíg a magát az ellenzék vezető erejének tekintő formáció mondanivalója – azon kívül, hogy ő nem Orbán – kimerül szimbolikus, és egyébként az emberek számára nemigen érzékelhető kérdésekben, addig nagyjából ezek az eredmények fognak ismétlődni”. Az LMP társelnöke ugyanakkor nem érti, hogy például Ujhelyi István miért osztja ilyen magas lóról az észt, amikor egyébként a dolog tárgyát tekintve nincsenek nézetkülönbségek a megszállási emlékmű kérdésében, csupán a hangsúlyokban térnek el az álláspontok. Schiffer úgy véli, a baloldali ellenzék „besétált Orbán Viktor utcájába”, Orbánnak ugyanis ahogy korábban, úgy most is az az érdeke, hogy a viták erről szóljanak, és ne arról a teljesítményről, amit az elmúlt négy évben felhalmozott.

Az LMP társelnöke elmondta, ő is úgy gondolja, hogy alávaló dolog azt a látszatot kelteni, mintha a magyar hatóságoknak ne lett volna felelőssége a német megszállás után történtekben. Hozzátette ugyanakkor, hogy a hivatalos kormányzati álláspont az akkori magyar állam felelősségét nem vitatja. Schiffer megjegyezte: „egészen ocsmány és pitiáner az az eljárás, amit a miniszterelnök folytatott, vagyis hogy két nappal a választás után az ígéretek ellenére megkezdték a szoborépítést”.

forrás: MHO, Facebook, ATV, Pestisrácok

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.