Pesti Srácok

Gyurcsány: ezt a hatalmat még soha nem fogjuk legitimnek tekinteni

Gyurcsány: ezt a hatalmat még soha nem fogjuk legitimnek tekinteni

Küzdelmünk ma este vereséget szenvedett, a kormányváltók ellenzékben maradnak. Ettől azonban nem változott meg, hogy mit gondolunk: azokkal vagyunk együtt, akik egy másik Magyarországban hisznek - mondta Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke vasárnap késő este tartott beszédében pártja választási központjában.

Beszédét, amelyet a DK vezetőinek - Vadai Ágnesnek, Molnár Csabának és másoknak - gyűrűjében mondta el, a helyszínen, a fővárosi New Orleans Clubban mintegy ötven-hatvan híve előtt.

"Orbán önkénye, keleties fordulata, a szegényeket megvető undora nem felemel bennünket, hanem letaszít. Tiszteletben tartjuk a választók akaratát, de ettől ezt a hatalmat még soha nem fogjuk legitimnek tekinteni, a szó történelmi, morális értelmében" - hangsúlyozta Gyurcsány Ferenc.

PestiSracok facebook image

Kitért arra, hogy a kormányváltók sokasága hisz egy olyan Magyarországban, amelyben mindenki úgy élhet, ahogy gondolja, egy olyan országban, amelynek alapeszménye a szabadság, és ahol azok, akiknek nehezebben megy, számíthatnak arra, hogy a többség megpróbálja viselni gondjait.

"Egy olyan országban hiszünk, ahol nem a hatalom szabad, hanem a nép. Ahol nem megbélyegzés jár, ha szegény, ha elesel, ha úgy gondolod, többre vagy képes. Kellenek még napok, hetek, hónapok ahhoz, hogy értsük, ma a magyar választók jelentős része egy miénkkel ellentétes világra szavazott. Eszméinket, álmainkat azonban nem adjuk fel" - szögezte le a DK elnöke.

Szerinte a 20. századi tragikus magyar történelemben tucatnyi példát találni arra, hogy a népsokaság lelkesülve választott egy rossz történelmi utat, és amikor jött a kijózanodás, azt csalódás, tragédiák követték.

A pártelnök hozzátette: kívánja, egyszer jöjjön a józan felismerés, hogy dönthettek volna másként is. "A Demokratikus Koalíció engesztelhetetlen ellenzéke lesz Orbán Viktor rendszerének és kormányának. Ma este nem sikerült győznünk, holnaptól újra megpróbáljuk, tovább kell menni".

Gyurcsány Ferenc arról is beszélt, hogy ha van politikus, aki háborút visel az európai eszmények ellen, akkor az Orbán Viktor.

Végül azt is megjegyezte, hogy nem fogja bántani Mesterházyt, Bajnait vagy Fodort. "Lehet, hogy egyikünk-másikunk nem tette jól a dolgát, de tisztességgel tette" - fűzte hozzá.

mti

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.