Pesti Srácok

Gyurcsány Ferenc vezeti a DK EP-listáját

Gyurcsány Ferenc vezeti a DK EP-listáját

Gyurcsány Ferenc vezeti a Demokratikus Koalíció európai parlamenti listáját – közölte Gréczy Zsolt pártszóvivő csütörtökön Szegeden. Elmondta azt is, Gyurcsány Ferenc nem kíván Brüsszelben dolgozni, akkor is a magyar parlamentben folytatja a politizálást, amennyiben az EP-választáson mandátumot szerez.

A lista második helyén Molnár Csaba ügyvezető alelnök szerepel, őt Niedermüller Péter alelnök követi, a negyedik helyen Kakuk György, az ötödiken Kerék-Bárczy Szabolcs elnökségi tagok szerepelnek – mondta a szóvivő a párt elnökségi ülésének szünetében újságíróknak. A szóvivő reményei szerint a DK legalább két képviselőt küld az Európai Parlamentbe.

A DK több napos elnökségi ülésén értékelik az országgyűlési választások eredményét, és döntenek az EP-kampány stratégiájáról. A DK megkezdte az aláírásgyűjtést a listaállításhoz, ami jó ütemben halad, vasárnap pedig kampánynyitó nagygyűlést tart, ahol Gyurcsány Ferenc mond beszédet – tudatta a szóvivő.

PestiSracok facebook image

A pártszóvivő arra az újságírói felvetésre, hogy a baloldali pártok külön indulás következtében a Jobbik érheti el a második helyet az EP-választáson, kifejtette, a baloldal dolga, hogy meggyőzze a választókat, hogy ne a Jobbikra, a Fideszre, hanem az adott szervezetre szavazzanak.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.