Pesti Srácok

Gyurcsány lemond, ha nem érik el májusban az öt százalékot

Gyurcsány lemond, ha nem érik el májusban az öt százalékot

A Demokratikus Koalíció EP-kampányáról tartott újságíróknak háttérbeszélgetést Gyurcsány Ferenc és Molnár Csaba – írja az Index. Gyurcsányék elmondták, hogy két mandátumra számítanak az európai parlamenti választáson, Brüsszelben pedig egy frakcióban ülhetnek az MSZP és az Együtt képviselőivel. Újságírói kérdésre Gyurcsány Ferenc elmondta, június 14-én egy 100-200 fős értékelő fórumot tart pártja, ahol a párttá alakulástól eltelt idő történéseit és a két választás végeredményét is megvitatják. A bukott miniszterelnök lemond, persze csak abban az esetben, ha a DK május 25-én nem lépi át az 5 százalékos küszöböt, azaz egyetlen mandátumot sem szerez.

Gyurcsány szerint árt a nyilvános „főpolgármesterjelölt-casting”. „Sajnos valaki nem volt fegyelmezett ebben az ügyben” – magyarázta arról, hogy a sajtóban kiszivárogtak olyan nevek, akiket egyes ellenzéki politikusok közös főpolgármester-jelöltnek képzelnének el. Szerinte ez a „szpinnelés” és nyilvános találgatás csak árt annak, hogy egy ilyen jelöltet meg lehessen találni. A DK-ban állítása szerint semmilyen vezetői fórumon nem volt szó még a főpolgármester-jelölés kérdéséről. Arról is beszélt, Alföldi Róbert vagy Kulka János neve biztosan nem tőlük került ki, ahogyan például az sem szivárgott ki tavaly ősszel, ki volt az, akit ő közös külső miniszterelnök-jelöltként el tudott volna képzelni. Az ő nevét most sem árulta el.

A teljes cikk itt olvasható. Fotó: Index

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.