Pesti Srácok

Megúszta, most 58 millióra perli az államot a vokányi gyilkos volt élettársa

null

Mintegy 58 millió forint kártalanítást követel az államtól a volt élettársa annak a rendőrtisztnek, aki megölte a nő férjét 2000-ben, a Baranya megyei Vokányban. A per április 24-én kezdődik a Pécsi Törvényszéken - közölte a bíróság pénteken az MTI-vel.

A tájékoztató anyag szerint V. Mária azért tart igényt ekkora összegre, mert az ügyészség a gyilkossági ügyben vele szemben társtettesként, előre kitervelten, aljas indokból elkövetett emberölés miatt vádat emelt, és bár a Pécsi Ítélőtábla tavaly jogerősen felmentette, összesen több mint két és negyed évet előzetes letartóztatásban kellett töltenie.

A gyilkosság 2000. február 6-án történt. V. Mária akkori élettársa, Rozsi Attila rendőrtiszt hét lövéssel végzett a nő férjével, hogy "megoldja" azokat a problémákat, amelyeket a válásuk elhúzódása okozott. Az asszony ellen azután indult eljárás, hogy a tettéért 18 év fegyházbüntetéssel sújtott nyomozó egy beadványban terhelő vallomást tett rá.

PestiSracok facebook image

Rozsi Attila azt állította, egykori élettársával együtt mentek el a férj vokányi házához. Ott a nő azzal kért bebocsátást, hogy elutazik, és szeretné megbeszélni a férfival gyermekeik felügyeletét. Amikor beléptek a házba, és meggyőződtek arról, hogy rajtuk és a nő férjén kívül más nincs ott, a rendőr fegyvert rántott és négyszer rálőtt a férfira. A sebesült menekülni próbált, ekkor az asszony segített lefogni férjét, hogy ő még rálőhessen.

A nő a Pécsi Törvényszéken és a Pécsi ítélőtáblán ellene folyó eljárás során is következetesen tagadta, hogy részt vett volna férje meggyilkolásában.

Rozsi Attila vallomását a törvényszék és a táblabíróság sem fogadta el objektív bizonyítékként, az első- és a másodfokú bírói tanács sem talált olyan tényt, adatot, vallomást, amely V. Mária bűnösségét kétséget kizáróan megalapozta volna. Ezért bizonyítottság hiányában felmentették a bűnsegédként elkövetett emberölés vádja alól.

MTI / Fotó: Fóris Gábor - borsonline

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.