Pesti Srácok

Mintegy 300 embert csempészett át az osztrák határon egy magyar férfi

Mintegy 300 embert csempészett át az osztrák határon egy magyar férfi

Beismerte tettét egy 44 éves magyar férfi, aki bevallása szerint mintegy 300 embert csempészett csaknem egy év alatt Magyarországról Ausztriába - közölte az osztrák szövetségi bűnügyi hivatal (BK).

A magyar férfit, aki 2012 márciusa és 2013 áprilisa között ötven illegális határátlépést intézett, hétfőn kiadták Ausztriának és ott előzetes letartóztatásba került. A SoKo-Süd nevű bűnmegelőzési egység nyomozóinak közlése szerint Burgenland tartomány Nezsideri járás Gols (Gálos) és Frauenkirchen (Boldogasszony) városaiban hattagú csoportokat vettek rendszeresen őrizetbe embercsempészet gyanújával. A kihallgatás során megszerzett információk alapján a szálak egy magyar állampolgárhoz vezettek, aki gépkocsijával mindig négy embert az utastérben, két embert a csomagtartóban szállított.

Együttműködve a magyar hatóságokkal a 44 éves gyanúsítottat nemzetközi elfogató parancs alapján Magyarországon vették őrizetbe.

PestiSracok facebook image

A csempészett emberek elsősorban kurdok, szíriaiak és afgánok voltak - közölte a bűnügyi hivatal szóvivője. Először Szerbiából Magyarországra és onnan Ausztriába vitték őket. További célországok között elsősorban a skandináv országok szerepeltek.

Ugyancsak hétfőn az uniós országok rendőrségközi együttműködési szervezete, az Europol azt közölte, hogy Nagy-Britanniában többéves börtönbüntetésre ítéltek embercsempészeket, akik magyar nőket utaztattak Londonba.

A Magyarország déli részéből származó nőket 2013 augusztusában arra kényszerítették, hogy látszatházasságot kössenek pakisztáni férfiakkal. Egy magyar és egy pakisztáni állampolgár ellen fő gyanúsítottként emeltek vádat. A kiutaztatott nők időközben visszatérhettek Magyarországra.

mti / fotó: hir24.hu (a kép illusztráció)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.