Pesti Srácok

Navracsics lesz az új külügyminiszter

Navracsics lesz az új külügyminiszter

Több egyeztetés után eldőlt, hogy Navracsics Tibor – az eddigi közigazgatási és igazságügyi miniszter – lesz a harmadik Orbán-kormány új külügyminisztere. Tegnap került sor a választások utáni első kormányülésre, amelyen a Magyar Nemzet információja szerint a lehetséges személyi változásokról nem esett szó.

Az ülésről távozó Navracsics Tibor az újságíróknak csak annyit mondott, „országgyűlési képviselő vagyok, köszönöm, és annak örülök a legjobban”. Kormányközeli források azonban megerősítették a lapnak: a miniszterelnök és a tárcavezető a héten többször is egyeztetett a kérdésről, és ezután egyértelművé vált, hogy az új kabinetben Navracsics kapja a külügyi tárcát. Martonyi János, a minisztérium eddigi vezetője kedden jelentette be hivatalosan, hogy nem vállal újabb megbízatást ebben a ciklusban. Létezik olyan forgatókönyv, amely szerint Magyarország Navracsicsot jelöli majd az ősszel megüresedő uniós biztosi posztra. Ez viszont azt jelentené, hogy – megválasztása esetén – Orbán Viktornak néhány hónap múlva új külügyminiszter után kell néznie.

A kormányfő korábbi kijelentései alapján azt már tudni lehetett, hogy Varga Mihály nemzetgazdasági és Pintér Sándor belügyminiszter munkájára továbbra is számít a miniszterelnök. Balog Zoltán pozíciója is biztosra vehető: az emberi erőforrások minisztere a tegnapi kormányülésről távozóban annyit mondott, tárcájánál több államtitkári poszton is változás lehet.

PestiSracok facebook image

A teljes cikket a Magyar Nemzet csütörtöki számában olvashatja.

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.