Pesti Srácok

Vona: a célunkat nem tudtuk elérni

Vona: a célunkat nem tudtuk elérni

A célját nem tudta elérni a Jobbik, mert az elmúlt 24 évet nem tudta lezárni, ugyanakkor folyamatosan növekszik a támogatása - mondta Vona Gábor pártelnök az országgyűlési választást értékelve vasárnap éjszaka Budapesten.

Vona ennek ellenére nem igazán volt boldog: bár még néhány választókerületben harcban vannak, azt az áttörést nem érték el, amelyet elterveztek, nem nyerték meg a választásokat. - írja az Origo.

Azt azért pozitívumként értékelte, hogy 20 százalék fölötti támogatottságot értek el, amit kevesen hittek el korábban. Mint mondta, a Jobbik választásról választásra szépen, fokozatosan növeli a támogatottságát, és már nemcsak Kelet-Magyarországon, hanem a Dunántúlon is erősek, az Európai Unióban pedig a Jobbik a legerősebb nemzeti radikális párt. Ennek ellenére tudja, hogy a szimpatizánsaikban van csalódottság, ahogy benne is, 2018-ban viszont meg fogják nyerni a választást – ígérte.

PestiSracok facebook image

Vona a sajtótájékoztatója végén azt mondta, hogy külföldi médiumok nem kérdezhetnek, mert a kampány során méltánytalanul bántak velük. Miután a beszédében úgy fogalmazott, hogy a tanulságokat le fogják vonni, az egyik újságíró megkérdezte, elképzelhető-e, hogy ne Vona maradjon az elnök, amit hangos nevetés fogadott a teremben.

A sajtótájékoztatón Vona mögé felsorakoztak a párt vezető politikusai, de nekik ennél több szerep nem jutott.

Vona Gábor azt üzente szimpatizánsainak, hogy nem adják fel. "Holnap leporoljuk magunkról a port és 2018-ban meg fogjuk nyerni a választásokat" - jelentette ki.

Origo / mti

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.