Pesti Srácok

VS.hu: Eltitkolta offshore cégét az államtitkár

null

Horváth Attila Imre, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára tulajdonosa volt egy ciprusi offshore cégnek, ám ezt nem tüntette fel vagyonnyilatkozatában. Ráadásul vezetője is volt a társaságnak, ami a törvény szerint összeférhetetlen az állami tisztségviselők pozíciójával - tudta meg a vs.hu.

A hatályos jogszabályok nemcsak az államtitkárokat, hanem más egyéb kormányzati tisztviselőket – köztük a helyettes államtitkárokat – is eltiltanak a gazdasági társaságok tisztségeitől. Horváth 2012. szeptemberétől a következő év júliusáig töltötte be ezt a posztot a Nemzeti Fejlesztési Minisztériumban, majd előléptették fejlesztés- és klímapolitikáért, valamint kiemelt közszolgáltatásokért felelős államtitkárnak. A jogszabályok szerint tehát már 2012-ben le kellett volna mondania minden cégvezetői pozíciójáról.

A ciprusi cégadatbázis 2013. augusztus 8-i adatai szerint azonban Horváth nemcsak tulajdonosa, hanem igazgatója is volt a New Place Investment LTD offshore cégnek. Emellett az is aggályos, hogy tavalyi vagyonnyilatkozatában sem tüntette fel ezt a ciprusi vállalkozását.

PestiSracok facebook image

A lap megkérdezte az államtitkárt, hogy tulajdonosa-e még a cégnek. Sajtóosztályától azt a választ kapták, hogy kinevezése előtt megvált attól. Az államtitkár sajtóreferense csak egy 2014. március 11-én a ciprusi cégbíróságon kelt jegyzetet mutatott, mely szerint Horváth korábbi tulajdonrészét felesége, Horváth-Karajz Judit vette meg tőle. Ez azonban csak annyit bizonyít a vs.hu szerint, hogy most már nem tulajdonos a vállalkozásban az államtitkár, de azt nem igazolja, hogy korábban, kinevezését megelőzően adott volna túl az érdekeltségén, és hiteltelenek lennének a ciprusi céginformációs adatbázis birtokukban lévő adatai, amelyek arról tanúskodnak, hogy 2013. augusztus 8-án 25%-os tulajdonosa és igazgatója is volt a New Place Investmentnek. Az államtitkár sajtóosztálya ismételten megígérte a lapnak, hogy egy héten belül dokumentumokkal igazolják, hogy csak a ciprusi cégadatbázis adatai tévesek, de ez a határidő után sem történt meg.

forrás: vs.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.