Pesti Srácok

A DK még szélesebb ellenzéki összefogást sürget az önkormányzati választásokra

A DK még szélesebb ellenzéki összefogást sürget az önkormányzati választásokra

A Demokratikus Koalíció (DK) szerint az áprilisi országgyűlési választásra létrejöttnél is szélesebb körű ellenzéki összefogásra van szükség az őszi önkormányzati választásokon. Erről Molnár Csaba, az ellenzéki párt alelnöke, vasárnap megválasztott EP-képviselője beszélt kedden, Budapesten újságíróknak.

Hangsúlyozta, az önkormányzati választáson alapvetően a polgármester-jelölések ügyében számítanak a pártok és civil szervezetek között széleskörű összefogásra, míg az önkormányzati listákban ez nem feltétlenül szükséges. Molnár Csaba hangsúlyozta, az ellenzéki főpolgármester-jelölt kérdésében a győzelem és az érintettek védelme érdekében nem folytatnak nyilvános vitát, vagyis nem követik el a 2009-es "miniszterelnök-jelölti casting" hibáját, amikor "politikai vágóhídra küldtek tehetséges politikusokat".

A DK alelnöke érdemben nem kommentálta, miként ítélik meg Horváth Csaba szocialista politikus főpolgármester-jelöltségének esélyeit, ugyanakkor azt megjegyezte, személyét az Együtt-PM és az LMP is határozottan elutasítja, így úgy tűnik, nehéz dolga van.

PestiSracok facebook image

Kérdésekre reagálva közölte, egyelőre nem folytatnak egyeztetéseket egyik párttal sem az önkormányzati együttműködésről. Molnár Csaba szerint ilyen megbeszélések legkorábban az MSZP szombati, az elnökség felajánlott lemondásáról döntő választmányi ülése, a DK június 14-i pártértekezlete és az Együtt-PM június 21-i tisztújító kongresszusa után kezdődhetnek.

Molnár Csaba tájékoztatóján közölte, a DK az Európai Parlament balközép frakciójában foglalhat helyet, hivatalos tagságukat pedig jövő héten a Szocialisták és Demokraták Progresszív Szövetsége első informális frakcióülésén erősítik meg.

A DK alelnöke az MTI kérdésére válaszolva nem kívánta kommentálni, miért fontolgatja a párt alelnöki posztjáról történő lemondását Bauer Tamás. Molnár Csaba úgy fogalmazott, a DK-ban nem volt és most sincs belháború, amit az is mutat, hogy Bauer Tamás alelnöki tisztségét érintő döntésétől függetlenül mindenképpen tag marad a pártban.

mti / fotó: Mandiner

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.