Pesti Srácok

A harmadik Orbán-kormány szerkezetéről dönthetnek holnap

A harmadik Orbán-kormány szerkezetéről dönthetnek holnap

Az Országgyűlés a júniusban alakuló harmadik Orbán-kormány szerkezetéről dönthet következő egynapos ülésén, hétfőn. A Ház a szokásoknak megfelelően 13 órakor, napirend előtti felszólalásokkal kezdi munkáját. Interpellációk, azonnali kérdések és kérdések ezúttal sem hangzanak el, arra ugyanis a frakciók megállapodása alapján a kormány megalakulásáig várni kell.

A képviselők az előzetes napirend alapján először véleményezhetik, majd el is fogadhatják az új kormányszerkezetről szóló javaslatot, amelyről a korábbiakban a bizottságokban folyt részletes vita.

A Fidesz–KDNP kezdeményezésére a Miniszterelnökség is minisztériummá alakul a Belügyminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Földművelésügyi Minisztérium, a Honvédelmi Minisztérium, az Igazságügyi Minisztérium, a Külgazdasági és Külügyminisztérium, a Nemzetgazdasági Minisztérium, valamint a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium mellett. A Miniszterelnökséget az előző ciklusban vezető Lázár János korábban azt közölte, Orbán Viktor miniszterelnök június 6-án mutatja be új kormánya tagjait.

PestiSracok facebook image

A parlament előzetesen rövidre tervezett ülésén néhány mentelmi ügyben is döntés várható.

mti

Ajánljuk még

Nagyon súlyos, sötét dolgokról írok - Mező Gábor az első novelláskötetéről, régi és új ügynökökről (PS-videó)

‎Polbeat 2024 szeptember 10.
Nagyon súlyos, sötét történetekről írok. Gondolom nem meglepetés, hogy a XX. század második feléből. Azért dolgozom, hogy valamennyire tanuljunk a múltból, és ne menjünk bele ugyanazokba a csapdákba, amikbe korábban. Erre vonatkozik a cím, hogy Az ördög van odakint. Az ördögöt valahogy kívül kell tartanunk, nem szabad beinvitálni a házunkba. Ugyebár csak akkor tud bejönni, ha meghívjuk - mondta Mező Gábor kutató-író első novelláskötetéről, Huth Gergely kérdéseire.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.