Pesti Srácok

A színművészeti rektora nyílt levélben vonja kérdőre Orbánt a buzilobbizó Kerényi miatt

null

Nyílt levelet írt Orbán Viktor miniszterelnöknek M. Tóth Géza, a Színház- és Filmművészeti Egyetem rektora, amelyben azt kérdezi, hogy Kerényi Imre legutóbbi megszólalása az Új Színházban, melyben arról is beszél, hogy az SZFE-től el kellene venni a támogatást, mennyiben tekinthető a kormány álláspontjának - írja a HVG.hu.

"Én nagyon fontosnak tartom, hogy a Színház- és Filmművészeti Egyetemen Budapesten történjen változás, történjen valami. Ha más nem, egy ellenegyetem szervezése akár a Ludovikán belül. … Ha én lennék az alkirály, elvenném a Színház- és Filmművészeti Egyetemtől a színészképzés jogát, a pénzzel együtt" – mondta Kerényi Imre az Új Színházban tartott Keresztény Színházi Fesztiválon egy beszélgetésen. A kijelentéseit taps és nevetés fogadta. Kerényi szerint Európának meg kell védenie magát a káros hatásoktól, ugyanis Európa a keresztény gondolkodás diadala. A hazai színházi képzésben, szerinte - hasonlóan például a nemzetközi film- és operavilághoz - a "buzilobbi" irányít. Kerényi szerint a világméreteket öltő dekadencia, amely - mint mondja, Conchita Wurstra utalva - már a táncdalban is diadalt aratott, nem szól másról, mint a köpködésről, a lekicsinylésről, valamint a kritikai attitűdről. Kerényi megszabadítaná a "a dramagturgok és a kritikusok hipnozisától" a színházat, és felvenné a harcot, amely szerinte "nagyon nagy harc". "Ez a buzilobbi tulajdonképpen" - határozza meg az ellenfelet, majd elmondja, hogy iskolákat alapítana - írja az Origo.

Kerényi Imre egy Vidnyánszky Attilával folytatott tavaly áprilisi beszélgetésen - amelyben kijelentette, hogy az új Nemzeti Színház "nem a buzikról fog szólni" - már utalt arra, hogy megvonná a Színház- és Filművészeti Egyetem teljes támogatását.

PestiSracok facebook image

M. Tóth Géza, az SZFE rektora ezért nyílt levelet írt Orbán Viktornak, amelyben azt kérdezi, hogy "a tudatos nemzeti közjogi gondolkodás megalapozásával és ehhez kapcsolódva a magyar kulturális értékekmegőrzésével és fejlesztésével összefüggő feladatok ellátásért felelős miniszterelnöki megbízott úr" véleménye mennyiben tekinthető a miniszterelnök hivatalos véleményének. A rektor egyben ugyanezt kérdezte Balog Zoltán emberi erőforrás-minisztertől is.

forrás: HVG.hu, Origo, Mandiner