Pesti Srácok

Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását

Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását

Az MSZP elnöksége felajánlja lemondását a párt szombaton ülésező választmányának - jelentette be a vasárnapi EP-választás előzetes eredményének ismeretében Mesterházy Attila pártelnök.

A politikus az MSZP budapesti székházában elmondott sajtónyilatkozatában kijelentette: a választás végeredményét szomorúan veszik tudomásul, csalódottak, hiszen rosszabbul szerepeltek, mint ahogy várták, kevesebb képviselőt tudnak küldeni az EP-be, mint tervezték.

Azt mondta, az eredmények újabb leckét adnak az MSZP-nek. Még akkor is igaz ez, ha egész Európában a vártnál rosszabbul szerepelt a baloldal - fűzte hozzá, megjegyezve: ez nem menti azt a helyzetet, hogy Magyarországon rosszabb eredményt ért el az MSZP, mint amit magának kitűzött.

PestiSracok facebook image

Mesterházy Attila közölte, az eredményeket elemezni kell, azok újabb stratégia meghatározására kötelezik a pártot; ezt a feladatot a következő hetekben, hónapokban el kell végezniük.

A konzekvenciákat is le kell vonni, egyet már este is le lehetett vonni: az MSZP elnöksége testületileg felajánlja lemondását a választmánynak - közölte. Mint mondta, szombaton megvitatják, hogyan tovább, milyen stratégiával kell az MSZP-nek folytatnia útját. Megjegyezte, ez hatással lesz arra, hogy az önkormányzati választáson milyen stratégiát követnek.

Mindazonáltal Mesterházy Attila megköszönte azoknak a választóknak a részvételt, akik elmentek és szavaztak; külön köszönetet mondott azoknak, akik az MSZP-t támogatták. Gratulált a Fidesznek, amely megnyerte a választást, valamint azon pártoknak is, amelyek képviselőt tudnak küldeni az EP-be. Úgy fogalmazott, fontos az, hogy Magyarország erősen, határozottan és színesen tudja képviselni a nemzeti érdekeket.

Hozzátette: azzal a mandátummal küldik a szocialista EP-képviselőket Brüsszelbe, hogy a nemzeti érdeket tartsák szem előtt, és ha ennek az érdeknek a hatékony képviselete úgy kívánja, akkor ne a pártpolitikát, hanem a nemzeti érdeket vegyék figyelembe, és a demokratikus pártokkal mindenkor működjenek együtt.

Mesterházy Attila az alacsony részvételt értékelve azt mondta, ez a vasárnap biztos, hogy nem a demokrácia ünnepe volt, hiszen az eddigi legalacsonyabb választási részvétel volt Magyarországon. Ebben mindegyik pártnak van felelőssége, mivel nem tudták elmagyarázni a választóknak, hogy komoly tétje van egy ilyen választásnak akkor is, ha nem egyéni jelöltekre, hanem listákra kell szavazni - érvelt. Hozzátette: ma már sok olyan döntést hoz az EP, amely a magyar emberek hétköznapi életet azonnal érinti.

A sajtónyilatkozat ideje alatt Mesterházy Attila mögött álltak a párt elnökségének tagjai.

mti

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.