Pesti Srácok

Az MSZP tartsa távol egykori pártvezetőit és tanuljon a Fidesztől!

null

Lakatos Lajos az MSZP felkérésére több mint fél éven át építette kampányát a Bács-Kiskun megyei 3-as választókerületben, amikor az összefogás miatt körzetét átadták a DK-s Niedermüller Péternek. A fideszes Font Sándor 50 százalék feletti eredménnyel győzött, Niedermüllert a Jobbik is simán megverte. A Népszabadságnak adott interjúban Lakatos Lajos azt mondta: szerinte az MSZP egyedül is szerzett volna annyi szavazatot, mint az Összefogás, ha a szocialisták a visszatetsző előzmények után nem hagyták volna belekényszeríteni magukat a szövetségbe.

Néhány Lakatos-gondolatot kiemeltünk az interjúból:

"- Nem voltam híve, hogy apró liberális pártokkal, főleg azok bukott vezetőivel összefogva induljunk neki a választásnak... Úgy gondolom, a visszaerősödött MSZP-nek kell lennie a baloldal domináns erejének... Semmi sem indokolja, hogy egy ilyen politikai irányzat képviselőit a szocialista párt a saját érdekei és saját húzóemberei rovására a hátán vigye be a parlamentbe. ...Orbán az ő helyében (Mesterházy) azt mondta volna: kaparják ki maguknak a gesztenyét, ha tudják! "

PestiSracok facebook image

" - A baloldalnak nyitnia kell nemzeti irányba, mert nagyon sok ember, ha nem is hangsúlyozza, de természetesnek tartja, hogy egy nemzeti közösséghez tartozik. Nem magyarkodik, de őt is sérti, ha mások a nemzeti érzéseket támadják – mint például Gyurcsány Ferenc a 2004-es népszavazáson. Az az elutasítás sokszorosan visszaütött a baloldalra... Ugyanezt érzem az egyházak elleni támadásokkal kapcsolatban. ... Ismerem az embereket. Sokan – köztük én is – nem gyakorolják a vallást, nem járnak misére, de a kereszténység erkölcsi elveit elfogadják, és dacreakciót vált ki belőlük, ha valaki túl vehemensen támadja az egyházakat. "

" - Egy Fidesz-Jobbik koalíció nemzetközileg elfogadhatatlan lenne, és ártana Magyarországnak. Alakulhat úgy a helyzet, hogy az MSZP-nek egy megújult Fidesszel kellene nagykoalícióra lépnie – ahogyan Ausztriában vagy Németországban ez megtörténik, ha úgy hozza a helyzet."

" - A közép felé kellene tájékozódni. A szavazók jelentős része a liberálisokat ugyanúgy szélsőségesebbnek érzékeli a szocialistáknál, ahogyan a Jobbikot a Fidesznél. Vagyis egy ilyen skálán a Fidesz és az MSZP van középen... Egy célja, víziója – például a szociális piacgazdaság, amely ma is működik Németországban vagy Ausztriában... Figyeljen a vidékre, mert ott több potenciális szavazója van, mint a fővárosi romkocsmákban, vagy lakáskávézókban. "

"– Tanulni lehetne például Orbántól, aki a 2002-es választási vereség után kezdte kialakítani a polgári köröket. Oda kell menni a lehetséges szimpatizánsokhoz, megszólítani őket, és folyamatos, közvetlen párbeszédet folytatni az emberekkel... Úgy gondolom továbbá, hogy a CÖF-től is lehetne tanulni. A Békemenetre nem ostorral hajtották az embereket. Igenis kellenének erőt mutató, nagyobb baloldali rendezvények is – elmennek az emberek, ha azonosulni tudnak a célokkal."

" - Ki a bázis? Nem lehet egyszerre lenni a milliárdos vállalkozókkal és a nélkülözőkkel. Talán avíttan hangzik, de én azt mondom: népinek is kell lenni. A baloldalnak a társadalmi ranglétra alsó részén lévők a fő bázisa. Mindenhez meg kellene nyerni a jelenleg közönyös, főleg vidéki baloldali értelmiséget és a fiatalokat is. Bizalmat kell adni a fiatal vezetésnek, mert nem ők rontották el a parlamenti választást. Elismerve és megköszönve a korábbi munkájukat, távol kell tartani az MSZP egykori meghatározó vezetőit a mostani pártvezetés közeléből, nem az életkoruk, hanem a szellemiségük miatt. Ha segíteni nem tudnak, ne ártsanak az MSZP-nek! "

A teljes interjú itt olvasható. Fotó: Banczik Róbert

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.