Pesti Srácok

Bajnai állítja, százezer munkahelyet mentett meg - városligeti összefoglaló!

Bajnai állítja, százezer munkahelyet mentett meg - városligeti összefoglaló!

Mesterházy Attila szerint a "populista Orbán" zsákutcába viszi az országot. Szanyi Tibor úgy látja, a konzervatívok lerongyosították Európát. Bajnai Gordon a bűnben fogant Szabadság téri emlékműről beszélt, és kijelentette, 2009-ben a történelem legnagyobb válságának idején lett miniszterelnök, ennek ellenére százezer munkahelyet mentett meg. Thürmer Gyula szerint menekülni kell az EU-ból. Vona Gábor a földtörvény hatályba lépésének apropóján hazaárulásról beszélt és megígérte: ott lesz, amikor az első külföldi földet akar vásárolni Magyarországon - városligeti összefoglaló.

Mesterházy szerint a baloldalé lesz az Unió

Mesterházy Attila szerint napról napra távolodik az ország Európától, mert Magyarországot Orbán Viktor "populista, nacionalista politikája" történelmi zsákutcába vezeti. Erről az MSZP elnök a Városligetben tartott majálisán beszélt. Az MSZP európai parlamenti választási kampánynyitóján Mesterházy Attila azt mondta, populizmus azt állítani, hogy az EU Magyarország ellensége lenne, ugyanakkor a szocialisták is kritikusan szemlélik az unió működését. Hangsúlyozta, Magyarország is tagja az EU-nak és megvan a lehetősége arra, hogy jobban érvényesítse érdekeit. Beszélt arról is, hogy várhatóan baloldali többség lesz az EP-ben, és az európai baloldal a munkahelyteremtésre, a dolgozó ember megbecsülésére, segítésére kívánja használni az uniót.

PestiSracok facebook image

Szanyi Tibor, az MSZP EP-listavezetője bírálta az unió konzervatív vezetését, amely szerinte "lerongyosította Európát". Hozzátette, ezen változtatni fognak, többek között kezdeményezni fogják az európai minimálbér és -nyugdíj bevezetését. Felszólalt a Szabadság térre tervezett, a náci megszállás áldozataink emlékműve ellen is. Közölte, arra kéri a szocialista Horváth Csabát, hogy ha ősszel főpolgármester lesz, azonnal vitesse el a szobrot és állíttassa fel a "felcsúti stadion közepén".

Bajnai: ma kiemelten kell ünnepelni, ha valakinek van munkája

Május 1-jéről azt szokták mondani, hogy az a munka ünnepe; manapság kiemelten kell ünnepelni, ha van munka, amiből meg lehet élni - mondta Bajnai Gordon az Együtt-PM fővárosi, a Szabadság téren tartott majálisán. A pártszövetség vezetője arról beszélt, hogy nem véletlenül választották helyszínül a "szabadság terét", mert egyfelől ma sokak szabadsága veszélyben van, és a téren egy "bűnös" emlékművet akarnak felállítani. Szerinte ezért itt fontos megmutatni, hogy létezik egy másik Magyarország is. A német megszállás áldozatainak tervezett emlékművére utalva úgy fogalmazott: egy olyan, "bűnben fogant" szobrot kívánnak felállítani, amely megosztja az országot.

Az Együtt-PM szövetség már megalakulásakor stratégiai szövetséget kötött a Magyar Szolidaritás Mozgalom, amely kifejezetten a dolgozók képviseletére jött létre - folytatta. Hangsúlyozta, hogy választási programjukban is kiemelten szerepeltek a munkahelyteremtő intézkedések, amelyek egyúttal azt is segítették volna, hogy a munkából meg lehessen élni. A volt kormányfő hangsúlyozta, hogy a téren jelen vannak a szolidaritás azon tagjai is, akik egy figyelemfelhívó akció keretében a sajtótájékoztató után Csepelre indultak egy konvojjal, de megálltak beszélni a Szabadság téren.

Kónya Péter, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke azt mondta, jelképes a vonulásuk, és az is, hogy megálltak a Szabadság téren, mert "együtt vagyunk!" Az Együtt-PM társelnöke beszédében kiemelte, hogy a Városligetben van egy kő, amelyet annak tiszteletére állítottak, hogy a magyar munkások 1890-ben először vonultak ki tüntetni a jogaikért. Jelképesnek nevezte a követ, hozzátéve, szeretné, ha minden munkavállaló ellátogatna oda, és elgondolkozna azon, hogy milyen helyzetben van ma Magyarországon amunkásmozgalom. Szerinte ugyanis jelenleg egy olyan társadalomban élünk, amelyet a hatalom megoszt. Szabó Szabolcs, az Együtt-PM megválasztott képviselője hangsúlyozta, hogy a csepeli gyárban, ahová a Szabadság téri rendezvény után mennek, korábban körülbelül harmincezren dolgoztak, ugyanott ma legfeljebb csak hat-nyolcezer foglalkoztatottról lehet beszélni. Szabó Szabolcs kiemelte, az Együtt-PM olyan rendszert hozna létre, amelyben a képességeket, készségeket fejlesztenék, hogy ezek segítségével az emberek be tudjanak lépni a munkaerőpiacra.

Egy kérdésre válaszolva Bajnai Gordon azt mondta, a történelem egyik legnagyobb gazdasági válságának idején lett miniszterelnök, ezért az egyik legfontosabb célja a társadalom egyben tartása, a munkahelyek megőrzése volt. Hangsúlyozta, hogy munkahelyteremtő támogatásaik révén több mint százezer munkahelyet mentettek meg a válság közepén. Emellett csökkentették az alacsonyan képzettek és a közepes keresetűek bérterheit is - tette hozzá. Kiemelte, hogy amikor egy évvel később átadta az ország vezetését Orbán Viktornak, akkor a gazdaság növekedett, az euró pedig 265 forintos árfolyam körül állt. Arra a kérdésre, hogy az EP-választásról szóló vitájukra miért hívták meg a Jobbikot is, az Együtt-PM vezetője azt mondta, a választási vereségnek számos tanulsága van, például az, hogy az elmúlt években a demokratikus ellenzék pártjai elvi okokból nem vitatkoztak a Jobbikkal. Ez pedig azt eredményezte, hogy a Jobbik "csendben, surranópályán" megerősödött. Szerinte a Jobbik ígéreteinek nagy része fenntarthatatlan és kártékony, de ezt a választók közül sokan nem tudják, ezért "vitában kell leleplezni őket", megmutatni, hogy ígéreteik államcsődöt okoznának, kormányra kerülésük pedig akár polgárháborúba is vezethetné az országot.

Thürmer a szovjet "felszabadítók" emlékművét fogja megkoszorúzni

Thürmer Gyula a budapesti Városligetben május 1-jén tartott beszédében ezt azzal indokolta, hogy a tíz évvel ezelőtti remények nem váltak valóra, az EU-ban ugyanis nincs teljes foglalkoztatottság, nem tudnak minden fiatalnak munkát adni és a kisebbségek problémáit sem sikerült megoldani. A pártelnök szerint az EU "retteg", mert sem az Egyesült Államokkal, sem Kínával nem bírja a versenyt, ezért nem érdemes EU-tagországnak maradni a továbbiakban, hanem "fel kell ébredni a Fidesz-álomból és (...) cselekedni kell". Thürmer Gyula azt is mondta, hogy az EU-ba való belépésünkkel összefüggésben a tizenkét cukorgyárból csak egyetlen maradt üzemben, a többieket bezárták, emiatt Magyarország kénytelen osztrák és német cukrot vásárolni. A Munkáspárt elnöke megemlítette, hogy május 9-én megkoszorúzzák a budapesti Szabadság téren található szovjet katonai hősi emlékművet, mert meggyőződése szerint Magyarországot 1944-1945-ben ők szabadították fel. Utalt arra is, hogy nyáron országszerte megkoszorúzzák a száz éve kitört első világháborúban elesett magyar katonák emlékműveit. Mint mondta, "köszönettel tartozunk a magyar katonáknak" azért, amit a hazájukért tettek.

Jobbik: a földtörvény hatályba lépése beárnyékolja az ünnepet

Morvai Krisztina szerint tárgyalásos úton kell kilépni az EU-ból - Fotó: MTI/Beliczay László

A Jobbik szerint a földtörvény hatályba lépése beárnyékolja a május 1-jei ünnepségeket. Vona Gábor elnök az ellenzéki párt budapesti, a Hajógyári-szigeten tartott kétnapos majálisának kezdetén "A magyar föld átjátszása idegeneknek: hazaárulás!" feliratú molinó alatt arról beszélt: a földügyekben elsősorban az apátiával kell megbirkózniuk. Mint mondta, amit tudtak, megtettek ebben a kérdésben és a devizahitelesekre vonatkozóan is, de maradt benne hiányérzet. A fő feladatnak a társadalom tájékoztatását és a személyes példamutatást nevezte, hozzátéve: ő ott lesz, amikor az első külföldi akar magyar termőföldet akar vásárolni. Morvai Krisztina, a Jobbik EP-listavezetője szintén a termőföld megvédését nevezte a legfontosabb feladatnak. Ha ez nem sikerül tárgyalásos úton, akkor ki kell lépni az Európai Unióból - jelentette ki.

LMP: a párt kész küzdeni a munkavállalókért

Az LMP kész a következő négy évben is küzdeni a munkavállalókért, hogy a jelenleg jellemző "szörnyűséges helyzet" megváltozzon. Erről Szél Bernadett, az ellenzéki párt társelnöke beszélt csütörtökön, az LMP május 1-je alkalmából tartott sajtótájékoztatóján Budapesten. Mint fogalmazott, méltatlan, elfogadhatatlan és nem hatékony, hogy ezt az országot "összeszerelő üzemmé" próbálják tenni. Kitért arra, olyan helyzetben van az ország, hogy a kormányfő azzal "házal" keleten: itt olcsó a munkaerő ahhoz képest, hogy milyen jól képzett.

Szél Bernadett szerint a Fidesz részéről tudatos lépés volt, hogy "letörte a munkavállalói jogokat a narancsos munka törvénykönyvben". Utalt arra, hogy a szakszervezeti konföderációkkal konzultálva kidolgoztak egy koncepciót egy új munka törvénykönyvre, amely gyökeresen más alapokra helyezi a munkavállalók és a munkáltatók viszonyát. Az ellenzéki politikus a részleteket ismertetve elmondta: javaslatuk munkavállaló- és foglalkoztatásbarát, hatékony érdekképviseletet biztosítana és szociálisan érzékeny. Ennek jegyében visszaállítanák az érdekegyeztetés korábbi háromoldalú rendszerét.

A párt elfogadhatatlannak tartja továbbá a délutáni műszakpótlék eltörlését, amelyet azonnal visszaállítanának. Abban is gondolkodnak az uniós direktíva alapján, hogy négy-öt nappal megemeljék az alapszabadságot: a munkavállalóknak legyen lehetőségük a megfelelő pihenésre. Arról is gondoskodnának, hogy a szabadság kétharmadát a munkavállalók által kért időpontban lehessen kivenni. Bevezetnék továbbá, ha egy állami ünnep a hétvégére esik, akkor azért cserébe plusz egy szabadnap járjon.

Az LMP elfogadhatatlannak tartja, hogy a munkavállalókat "könnyen ki lehet rúgni" - mondta Szél Bernadett, aki azt is kritizálta, hogy az a kormány, amely magát "családbarátnak meri nevezni", eltörölte, hogy a háromévesnél fiatalabb gyereket nevelő szülők, édesanyák védettek legyenek. Ezt is azonnal visszaállítanák - jelezte.

A párt szerint az alaptörvényben és a munka törvénykönyvében szó szerint szerepelnie kellene annak a tételnek, hogy egyenlő munkáért egyenlő bér jár. Szél Bernadett kitért arra is, hogy "bérszakadék tátong" a férfi és a női munkavállalók között, amelyen szintén rögtön változtatni kell. Kiemelte: meg kell emelni a béreket azokban a szakmákban, ahol a nők túlnyomó többségben vannak.

Meszerics Tamás, a párt EP-listavezetője arról beszélt, hogy az Európai Parlament zöld frakciójában is azt szeretnék képviselni, amit a magyar Országgyűlésben, a munkavállalói jog ugyanis nemcsak magyar, hanem európai kérdés is. Kifejtette: középtávon közös uniós munka törvénykönyvet szeretnének. Szerinte közös munkaerő-piaci érdekegyeztető intézményekre van szükség Európában és európai szintű béralku kell. A sajtótájékoztató végén virágokat helyeztek el a Városligetben lévő emlékkőnél, amely azt hirdeti, hogy 1890-ben Budapesten itt ünnepelték először május elsejét a szervezett dolgozók.

PestiSrácok.hu - Az MTI tudósításai alapján

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

A patriotizmus maga a lázadás - Lajkó Fanni és Szűcs Gábor a Polbeatben

‎Polbeat 2024 december 16.
A mai világ arról szól, hogy egyáltalán ne legyenek nemzetek, ebben pedig a patriotizmus eszméje maga a lázadás. Nemigen maradt olyan uniós tagállam, ahol annyira hazaszeretők az emberek, mint mi, magyarok. Szerencsések vagyunk, hiszen Nyugat-Európában már kevert a társadalom, s lényegében nincs az embereknek nemzettudata - mondta a Polbeat című műsorunkban Lajkó Fanni, jogász az Alapjogokért Központ elemzője, aki másik vendégünkhöz, Szűcs Gábor jogász-elemzőhöz hasonlóan a Nemzeti Ellenállás Mozgalom alapító tagja. Szűcs Gábor ugyanerről így fogalmazott: nem elég önmagában, ha politikusok állnak ki egy ügy mellett, "nekünk is meg kell mutatni, hogy mi a fontos, mert a mi életünkről van szó". Huth Gergely kérdéseire elhangzott az is: Magyar Péter csak epizódszereplő lehet, előbb-utóbb el fog bukni és ezt ő is érzi.