Pesti Srácok

Embercsempész-hálózat tagjai ellen emeltek vádat Szegeden

Embercsempész-hálózat tagjai ellen emeltek vádat Szegeden

Több mint száz embert juttatott át a magyar határon az a pakisztáni, román, cseh és magyar állampolgárokból álló csoport, amelynek tagjai ellen bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség – tájékoztatta Lőrinczy György Csongrád megyei főügyész csütörtökön az MTI-t.

A vádirat szerint a bűnszervezet 2012 márciusa és decembere között tizenkét alkalommal nyújtott segítséget összesen legalább 115, főként pakisztáni és indiai állampolgárnak abban, hogy illegálisan bejusson az Európai Unió területére. A hatóságok a határsértők közül 58 embert Magyarország területén elfogtak. A bűnszervezet a migránsokat Görögországból indította útnak Szerbián, illetve Románián keresztül Magyarország felé. A szervezet csúcsán pakisztáni származásúak álltak, a szállítást, a sofőrök, a sétáltatók beszervezését, a pénz szétosztását román állampolgárok irányították. A magyarországi vádemeléssel párhuzamosan a bűnszervezet más tagjait az unió más országaiban vonják felelősségre.

A Szegedi Járási Ügyészség hat vádlottra végrehajtandó szabadságvesztés, háromra felfüggesztett szabadságvesztés kiszabását indítványozta, és indítványt tett a külföldi állampolgárok kiutasítására is – áll a közleményben.

PestiSracok facebook image

mti / fotó 2424.hu (illusztráció)

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.