Pesti Srácok

Fidesz szóvivő: Gyurcsány az első leendő alkalommal hátba szúrná baloldali ellenfeleit

Fidesz szóvivő: Gyurcsány az első leendő alkalommal hátba szúrná baloldali ellenfeleit

A Fidesz szóvivője szerint az ellenzéki szereplők nem változtak az áprilisi országgyűlési választás óta, legfeljebb "több mindent tudunk róluk". Az ellenfelek ugyanazok a most vasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson is, amelyen ugyanúgy le kell győzni őket - hangsúlyozta Zsigó Róbert szombati budapesti sajtótájékoztatóján.

A szóvivő azt mondta: az elmúlt hetekben a Jobbikról kiderült, "veszélyesebbek, mint gondoltuk", mert az Európai Unióból való kilépést szorgalmazzák, aminek végzetes következményei lennének a magyar munkahelyekre. Ráadásul "azt sem tudjuk, kik ők valójában: nemzeti pártnak hazudják magukat (...), de megtudtuk, hazaárulók vannak" a pártban, ám azt még nem, hogy hányan - fogalmazott a kémgyanúba keveredett jobbikos EP-képviselőre, Kovács Bélára utalva. Hozzátette, azt sem tudni, "miért védi ezt a példátlan súlyú bűncselekményt Vona Gábor", a Jobbik elnöke. A Jobbikkal kapcsolatban arról is beszélt - felidézve a Vajdasági Magyar Szövetséget (VMSZ) vezető Pásztor Istvánnal történteket -, hogy bebizonyították, képesek a külhoni magyarok képviselői ellen hergelni, őket köpködni, megalázni.

Az Együtt-PM szövetséget vezető Bajnai Gordon jelleme sem változott, "az őszi erőszakos és primitív szobordöntés indulata ma is benne él, szíve szerint ma is a miniszterelnök fejét rugdosná" - fogalmazott Zsigó Róbert, hozzáfűzve: Bajnai Gordon arra is képtelen választ adni, tudott-e arról, hogy "egy párttársa százmilliókat akar eldugni az adóhatóság szeme elől".

PestiSracok facebook image

Azzal folytatta, hogy az MSZP sem tanult a hibáiból, most Brüsszelből támadnák tovább a kormányt, vagyis EP-mandátumukat a jövőben sem az ország képviseletére, hanem lejáratására használnák, csakúgy, mint korábban, amikor "tollba diktálták a Magyarországot elítélő dokumentumokat", és a brüsszeli bürokraták álláspontját osztották.

Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke pedig "ugyanúgy hazudik reggel, délben meg este", és "az első leendő alkalommal hátba szúrná baloldali ellenfeleit" - tette hozzá a Fidesz-szóvivő.

Zsigó Róbert szerint csak a Fidesz-KDNP jelöltjei állnak ki a magyarokért határon innen és túl, ezért a kormánypártok támogatására biztatott a vasárnapi EP-választáson. "Három a magyar igazság, vasárnap lesz a második forduló. Ha választás van, akkor győzzünk! Egyszer győzni jó, kétszer győzni még jobb" - buzdított.

Azzal kapcsolatban, hogy a Magyar Nemzet szerint a kormány emelné a családi adókedvezményt, a szóvivő kérdésre azt mondta: készek folytatni a családok terheit csökkentő programot, ám hogy ezt mikor és milyen mértékben lehet megtenni - a költségvetés egyensúlyának fenntartása mellett -, a júniusban felálló kormánynak kell eldöntenie, de a Fidesz-KDNP biztosan a családok mellett szavaz majd.

Forrás: MTI

Fotó: Magyar Hírlap

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.