Pesti Srácok

Két bizalmasa kísérte el Lázárt a luxusutakon

Két bizalmasa kísérte el Lázárt a luxusutakon

Kiderült, kik kísérték Lázár Jánost azokon az utakon, amelyeken éjszakánként minden más kormánytagnál nagyságrendekkel drágábban, éjszakánként 250 ezer forintos szobában aludt: „egyikük már legalább tíz éve segíti az államtitkár munkáját, a másik pedig a Fidesz külügyi titkára volt, és feltehetően közös vadászaton is részt vett már Lázárral" − írja az Origo.

Egy 2012 november végi háromnapos angliai utazáson 920 ezer forint volt Lázárék szállásköltsége, egy tavaly márciusi kétnapos svájci úton 469 ezer forintba, egy tavaly júliusi, szintén kétnapos olaszországi úton pedig 582 ezer forintba került a szállás. A kérdésre, hogy kivel, vagy kikkel utazott Lázár ezeken az utazásokon sem Lázár János, sem a Miniszterelnökség nem válaszolt a mai napig.

Lázár időközben befizette a szállások összesen kétmilliós költségét a költségvetésbe annak ellenére, hogy szerinte az utazások szabályszerűek voltak, ráadásul az ország érdekeit szolgálták.

PestiSracok facebook image

Az Origo információi szerint a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt tolmácsként kísérte el egy-egy munkatársa, miközben Lázár angolul társalgási szinten, németül pedig középfokon beszél. Az egyik útitárs a lap szerint Sonkodi Balázs, aki a Miniszterelnökségen dolgozik politikai tanácsadóként, a másik pedig Perényi Zsigmond, aki a Lázár János által felügyelt Magyar Holokauszt 2014 - Emlékbizottság titkára.

Sokondiról a lap azt írja, 2012-ben került a Miniszterelnökséghez, röviddel azután, hogy Lázár lett az államtitkár, de Sokondi már korábban, Lázár hódmezővásárhelyi polgármestersége idején is az államtitkár közelében volt, mint Lázár egészségügyi szakmai tanácsadója. Sonkodi tagja a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. felügyelőbizottságának.

Perényi Zsigmondról, a másik útitárs a Fidesz külügyi titkára volt. Perényi volt az, aki közös vadászaton vett részt Lázár Jánossal. Ráadásul el is fenekelték, mint újonc vadász.

Forrás: Origo, Index

Fotó: Metropol.hu

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.