Pesti Srácok

Mesterházy bízik a baloldali többségben

Mesterházy bízik a baloldali többségben

Az MSZP szerint lehetőség van rá, hogy a mostani választáson baloldali többségű Európai Parlament jöjjön létre - mondta Mesterházy Attila, az MSZP elnök-frakcióvezetője, aki Hannes Swobodával, az Európai Parlament szocialista frakciójának vezetőjével közösen tartott sajtótájékoztatót szombaton Budapesten.

A magyar politikus hangsúlyozta, hogy ez azt is eredményezhetné, hogy Martin Schulz legyen az Európai Bizottság elnöke. Véleménye szerint ez azért fontos, mert az elmúlt hetek vitáiból kiderült, hogy a jobboldali konzervatív pártok a folytatás mellett teszik le a voksukat, "ami az ő gondolkodásmódjuk szerint nem jelent mást, mint hogy újabb és újabb megszorításokat kell az uniós költségvetésben eszközölni". A baloldal és Martin Schulz programjának középpontjában viszont elsősorban a munkahelyteremtés áll - közölte, hangsúlyozva, hogy Magyarországon a munkanélküliség jelenti az egyik legnagyobb problémát.

A részvételre biztató politikus a kampányukról szólva arról is beszélt, hogy a magyar nemzeti érdekeket ésszel kell képviselni. Hozzátette: az ésszel való képviselet hatékonyabb tud lenni annál, mint amikor valaki állandóan konfliktusokat generál, harcolni akar vagy "arrogáns módon erőt fitogtat". Indoklásként arról beszélt, hogy az EU-ban a nemzeti érdekek is versenyeznek, ezeket harmonizálni kell, így "akkor tudunk hatékonyabbak lenni, ha össze tudunk fogni másokkal". Véleménye szerint ezért a szocialista képviselők hatékonyabban tudják képviselni a nemzeti érdekeket, mert sokkal több barátjuk, partnerük és szövetségesük van az EU tagállamaiban.

PestiSracok facebook image

Hannes Swoboda a Fidesz kampányára utalva azt mondta, tiszteli Magyarországot, de tiszteletet nem azzal lehet szerezni, hogy felírják egy plakátra, azért meg kell dolgozni. Hozzátette: biztos abban, hogy az Európai Parlamentbe bekerülő szocialista képviselők meg fogják érdemelni a tiszteletet.

Az EP-választás fontosságát hangsúlyozva ő is kiemelte, hogy az európai szocialisták az első helyen végezhetnek és akkor ők javasolhatják az Európai Bizottság elnökét. A frakcióvezető, aki céljuknak nevezte a szociális Európa megteremtését, arra is kitért, hogy a Fideszt is soraiban tudó Európai Néppárt hagyta, hogy magasra nőjön a munkanélküliség.

A vasárnapi választás eredménye arról dönt, hogy Európa milyen irányba megy tovább - hangsúlyozta, miközben azt is elmondta, hogy az előrejelzések szerint az Európai Néppárt képviselői helyeket fog veszíteni. A sajtótájékoztató végén Mesterházy Attila a pálinkafőzés körüli vitákra emlékeztetve egy üveg pálinkát adott át Hannes Swobodának.

Forrás: MTI

Fotó: 168 Óra

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.