Pesti Srácok

Mesterházy: több baloldali szövetséges is az MSZP vesztét akarja

Mesterházy: több baloldali szövetséges is az MSZP vesztét akarja

A szocialisták választmányi ülésén a legnagyobb izgalommal több szocialista szerint Mesterházy Attila beszédét várták a résztvevők. A csütörtökön lemondott pártelnök egy motorral érkezett a székházba, és az ülés elején egy rövid, többek szerint visszafogott beszédet tartott, amelyben egyáltalán nem értékelte a választási vereségek okait, és nem magyarázkodott a lemondása miatt -értesült az Origo.

Mesterházy beszédét például olyan fordulatok jellemezték, hogy az MSZP számára most négy fontos szót ajánl: "felelősség, higgadtság, fegyelem, bátorság". A volt pártelnök emellett jelezte, hogy sok sikert kívánt a következő vezetőnek, és azt ígérte, hogy továbbra is dolgozni fog a párt sikeréért. Mesterházy szerint a legfontosabb, hogy a párt megmaradjon, és figyelmeztetett arra, hogy szerinte nemcsak a sajtó és a jobboldal "játszik az MSZP-vel", és akarja a vesztét, hanem több baloldali szövetséges is (itt ki nem mondva Gyurcsányéknak és Bajnaiéknak "szúrt oda" több szocialista szerint).

Mesterházy az amúgy nagy tapsot kapó beszéde után távozott is a teremből, nem hallgatta meg a további hozzászólásokat. Több résztvevő szerint nem is maradt le "fajsúlyos hozzászólásokról", ugyanis többen úgy értékelték, hogy az ezután következő négy órában "unalmas, kevés izgalmat tartogató" beszélgetés kezdődött, amelyre az előző, az áprilisi választás után tartott ülésen tapasztalt parázs hangulat egyáltalán nem volt jellemző.

PestiSracok facebook image

A felszín alatt lappangó feszültséget ugyanakkor jól jelezte az a jelenet, amelyről több szocialista résztvevő is beszámolt. Gőgős Zoltán korábbi képviselő élesen bírálta Kovács Lászlót amiatt, hogy az EP-kampányban részt vett egy DK-s fórumon, és kampányolt a DK-nak. Kovács ezután szót kért, és hosszas magyarázkodásba kezdett, hogy ugyan a győri DK meghívására érkezett a fórumra, de közös rendezvényt tartott a két párt, és ő az MSZP listáját népszerűsítette. Kovács jelezte, hogy azt a korábbi nyilatkozatát is félreértették, hogy pártelnöknek jelentkezett volna. Kovács után következett Gúr Nándor, aki a fentebb már említett gondolatai mellett, odaszólt Kovácsnak is. Gúr többek szerint olyasmit mondott:"Szánalmas volt a magyarázkodásod Laci". Ekkor hangosan felhördültek többen a teremben, és valaki hangosan azt kiabálta: "Nándi, ezt azért hagyd abba!".

Az Origo cikke itt olvasható.

Fotó: Alfahír.hu

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.