Pesti Srácok

Nagyobb arányú Fidesz-győzelmet jelenthet az alacsony részvételi arány

Nagyobb arányú Fidesz-győzelmet jelenthet az alacsony részvételi arány

Leginkább a kormányzó Fidesz-KDNP-nek kedvez az alacsony részvételi arány az Európai Parlament (EP) magyar tagjainak választásán - állapították meg a vasárnapi urnazárással egy időben az MTI által megkérdezett szakértők.

A Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint vasárnap 18.30 óráig a szavazásra jogosultak 27,64 százaléka adta le szavazatát a magyarországi EP-voksoláson.

Lánczi Tamás, a Századvég Alapítvány vezető elemzője szerint az idei EP-választás részvételi aránya várhatóan 30 százalék alatt marad, vagyis az első, 2004-es európai voksoláshoz képest 10 százalékponttal, a legutóbbi, 2009-essel összehasonlítva pedig 7 százalékponttal kevesebb szavazatot adnak le.

PestiSracok facebook image

Az elemző leginkább az ellenzéki szavazók motiválatlanságával magyarázta az alacsonyabb részvételi adatokat, szerinte ugyanis a baloldali szavazókat az áprilisi országgyűlési választáson elszenvedett vereség, valamint a pártjaik közötti küzdelem is távol tartja a voksolástól. A Fideszt ezzel szemben a győzteshez húzás effektusa is erősítheti, vagyis az a jelenség, amelynek részeként egy-egy választás után nő a voksoláson nyertes támogatottsága - fejtette ki Lánczi Tamás.

A Századvég elemzője emellett szólt arról is: a kampányban az ellenzék is elismerte, hogy a kormánypártok melletti szavazatok kerülnek többségbe, ez pedig sok baloldali szavazóban keltheti azt az érzést, hogy értelmetlen kifejezniük a kabinettel szembeni ellenvéleményüket. Lánczi Tamás mindezekből arra következtet, hogy a Fidesz-KDNP az áprilisi országgyűlési választásnál is nagyobb arányú győzelmet arathat.

László Róbert, a Political Capital választási szakértője szerint általánosságban elmondható, hogy az indulók közül a Fidesz mozgósító ereje a legnagyobb, majd a Jobbik következik, a baloldali pártok pedig gyengébb hatékonysággal tudják urnákhoz hívni támogatóikat.

Az elemző rámutatott ugyanakkor, hogy az alacsonyabb részvételi arány mellett kevesebb szavazattal érhető el az öt százalékos bejutási küszöb. A PC munkatársa szerint a baloldal pártjainak kedvezhet a magasabb budapesti részvétel, amely az előző EP-választáshoz képest kisebb mértékben esett vissza, mint az országos átlag.

mti

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?