Pesti Srácok

Nyár közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek

Nyár közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek

Július közepére lehet új elnöksége az MSZP-nek, ha a választmány elfogadja a jelenlegi vezetők lemondását - mondta Mesterházy Attila, a szocialista párt elnöke hétfőn az ATV Egyenes beszéd című műsorában.

A pártelnök szerint ha a párt választmánya elfogadja az elnökség lemondását, 45 napos tisztújításnak néznek elébe, ezért az esetleges vezetőségváltást - az önkormányzati választások előtt - komolyan mérlegelni kell.

"Nekünk a legbonyolultabb az alapszabályunk a többi párt között, ezért én azon is elgondolkodnék, hogy érdemes rajta változtatni" - fűzte hozzá.

PestiSracok facebook image

Kérdésre válaszolva elmondta azt is, hogy nem akar lemondani a parlamenti frakcióvezetői posztjáról, mert "az egy másik terepe a politizálásnak". Hozzátette, a választmányi ülésen mérlegelniük kell azt is, hogy milyen ütemben, és hogyan hajtják végre az esetleges újításokat a pártban, és erről "élénk" politikai vitára számít.

A szocialista párt európai parlamenti választási szereplésével kapcsolatban úgy vélekedett: a legfőbb probléma az lehetett, hogy nem sikerült mozgósítani az április 6-ai országgyűlési választás után a támogatóikat, aminek az is lehet az oka, hogy az MSZP szavazói "nagyon csalódottak voltak", illetve nem érezték a mostani esemény súlyát.

MTI

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.