Pesti Srácok

Strasbourg szerint megsértették Baka András emberi jogait

Strasbourg szerint megsértették Baka András emberi jogait

Erkölcsi elégtételt jelent Baka András volt legfelsőbb bírósági elnök számára a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) keddi elsőfokú ítélete, mely kimondta, hogy európai emberi jogi egyezménybe ütköző volt elmozdítása a legfelsőbb bírói fórum éléről.

Baka András a döntés után az MTI-nek elmondta, hogy még nem volt ideje részletesen áttanulmányozni az ítéletet, de úgy látja, hogy igazat adtak neki ebben az egész magyar igazságszolgáltatás függetlenségét érintő ügyben, ezért ez a döntés elégtétel lehet minden magyar bírónak is. Kérdésre válaszolva hozzátette: visszahelyezését nem kérte, ezért erről nem is dönthetett a strasbourgi bíróság, az anyagi kompenzációról pedig egyelőre nem foglaltak állást.

Baka András jelenleg a Kúria egyik bírói tanácsának elnöke, korábban pedig a strasbourgi bíróság tagja, illetve elnökhelyettese volt.

PestiSracok facebook image

A strasbourgi bíróság kedden kihirdetett első fokú ítélete szerint a magyar hatóságok megsértették Baka Andrásnak, a Legfelsőbb Bíróság volt elnökének az emberi jogait azzal, ahogyan idő előtt elmozdították állásából, valamint megsértették a véleménynyilvánítási szabadsághoz fűződő jogát.

A bíróság Baka András egyes panaszpontjait elutasította, más pontok tekintetében további tájékoztatásra tart igényt.

A volt főbírónak azzal szüntették meg a jogviszonyát, hogy az új alaptörvény hatályba lépésével a Legfelsőbb Bíróság megszűnt, és annak helybe a Kúria lépett. Az alkotmányerejű törvénykezés nem tette lehetővé, hogy Baka András bíróság előtt keressen jogorvoslatot.

A panaszos maga is tagja volt 1991 és 2008 között az Európa Tanács égisze alatt működő emberi jogi bíróságnak. Ehhez a fórumhoz az fordulhat, aki úgy érzi, hogy sérelmet szenvedett az emberi jogok európai egyezményében lefektetett valamilyen joga, és hazájában már nem áll rendelkezésére jogorvoslati lehetőség.

mti - Fotó: Index / Huszti István

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.