Pesti Srácok

A betegségükre hivatkozva verik át a nyugdíjasokat

null

Új trükkel verik át a nyugdíjasokat, akiknél az egészségügyi vizsgálatnak álcázott termékbemutatókon súlyos áldiagnózist állapítanak meg, így rávéve őket a termékek megvásárlására – közölte a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság (NFH) közleménye alapján a HVG.hu.

Az elmúlt napokban ugrásszerűen megnőtt a koruknál fogva hiszékenyebb és kiszolgáltatottabb fogyasztókat célzó árubemutatókkal kapcsolatos fogyasztói panaszok száma – írta közleményében az NFH. Az idős emberek szinte kivétel nélkül hasonló körülményekről számolnak be, egészségügyi vizsgálatra invitálták őket, majd egy viszonylag súlyos diagnózist közöltek velük, amelyre a megoldást kizárólag a többszázezer forint értékű bioptron lámpa vagy masszázsfotel megvásárlása jelenthet.

A hatóság szerint jellemző továbbá, hogy a 14 napos elállási jog fogyasztói érvényesítését különböző kifogásokra – leginkább a hiteligénylési folyamat megindítására – hivatkozva jogszerűtlenül megtagadják. Míg korábban elsősorban szórólap útján invitálták az érdeklődőket a különböző, rendszerint utazással egybekötött termékbemutatókra, mostanára már a személyre szóló meghívók, telefonos megkeresések és az utcai leszólítás vált meghatározóvá – közölte az NFH.

PestiSracok facebook image

A teljes cikk itt olvasható

A fotó illusztráció (Impulser.hu)

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.