Pesti Srácok

A megújulás jegyében: Zuschlag egykori elvtársait indítja a balliberális oldal Kiskunhalason

null

Kiskunhalason, a megújulás jegyében az egyesült balliberális oldal Zuschlag embereivel vág neki az őszi önkormányzati választásnak – írja a TvHalas.hu

A börtönviselt, bűnszervezet tagjaként jogerősen hat évre ítélt, ex-halasi önkormányzati képviselő Zuschlag János egykori elvtársait is indítja Kiskunhalason a balliberális összefogás- jelentették be a napokban a halasi Csipkeházban. Ugyanis Zuschlag két egykori szocialista bizalmasa, Jekő Attila és Váradi Krisztián 2014-ben sem vonul vissza a halasi közélettől, sőt, a jelenlegi kiskunhalasi polgármestert, Gyovai Istvánt is sikerült visszaléptetniük, így Jekő Attila valósíthatja meg Zuschlag nagy álmát, hogy halasi polgármester lehessen. A Jekő mögött felsorakozott tíz önkormányzati balliberális jelölt között akad Gyurcsány-párti fiatal és veterán, Mesterházy csapattag és Szili-támogató is. De a 2014. évi őszi jelöltek soraiban található régi SZDSZ-es frakciótag is, ahogy MSZP-sek, MSZMP-sek és KISZ-esek is. a csipkeházi fórumon azt is bejelentették, hogy nem szocialista színekben, hanem helyi szervezetek, az SHT-HDK-EJHA támogatással indulnak. A portál megjegyzi, a szocialistákból lett SHT (Sikeres Halasért Társaság)-sek között sok ismerős arc szerepel, akikről annak idején még az országos televíziók is megemlékeztek a Zuschlag-ügy kapcsán.

A teljes cikk itt megtalálható.

PestiSracok facebook image

Fotó: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.