Pesti Srácok

ATV: Lauder hajlandó lenne megegyezni Sukoróról

null

Interjút adott az ATV-nek a Zsidó Világkongresszus elnöke. A Magyarországon a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatban is ismert Ronald S. Lauder azt mondta: kész tárgyalni a kormánnyal a peren kívüli megegyezésről.

Az elmaradt sukorói kaszinóberuházás miatt Lauder az Egyesült Államokban pert indított a magyar állam ellen, miközben Magyarországon büntetőeljárás folyik ugyanebben az ügyben. Az ATV-nek nyilatkozva Lauder kijelentette: a beruházó elvileg hajlandó lenne megegyezni a magyar kormánnyal. „Sajnos, arra nincs felhatalmzásom, hogy a konkrét perről beszéljek, de mindig lehetséges megegyezést elérni. Mindig lehetséges – akkor, ha a két fél leül, és beszél egymással” – hangzott el az interjúban.

Az elmaradt beruházással kapcsolatban Lauder azt mondta az ATV-nek: ha tovább halad, 5-10 ezer munkahelyet teremtett volna abban a térségben. „Ez az, ami az ügyben felháborít. Tízezer munkahely átalakította volna ennek a régiónak a gazdaságát, emellett nagy adóbevételeket is hozott volna.” (Mint ismeretes, Lauder volt a sukorói King City kaszinóberuházás egyik megálmodója. Az elmaradt beruházás kapcsán a magyar állam a több mint 2 milliárdos kötbér megfizetése miatt indított pert a beruházó KC Bidding Kft. és a kezességet vállaló Lauder ellen.)

PestiSracok facebook image

Lauder szerint a szélsőjobboldal politikájának áldozatai azok a „derék magyar emberek”, akik az elmaradt beruházások miatt nehéz helyzetbe kerülnek. „De mit lát ebből a világ? Nem látja azokat a derék magyarokat, akik mindennap teszik a dolgukat, nem látja azokat az embereket, akik munkanélküliek azért, mert nincsenek beruházások. Kár, hogy senki nem áll ki, hogy elmondja ezt, pedig ma a világ azt keresi, hova fektethetne be. Magyarországnak képzett munkaereje van, erős és művelt nép. Használják ezt ki, és ehhez befektetőkre van szükségük!” – mondta Ronald S. Lauder.

Sikerek és kudarcok egyaránt jellemzik a magyar gazdaságpolitikát Ronald S. Lauder szerint. A zsidó világkongresszusnak az Izrael Szövetségesei nevű szervezet budapesti konferenciája alkalmából Budapestre látogató elnöke az ATV-nek adott interjújában úgy fogalmazott: a magyar gazdasági sikerek inkább külső okoknak köszönhetőek, ám Lengyelországgal összehasonlítva a magyar gazdaság teljesítménye inkább kudarcos.

atv.hu / fotó: zimbio.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.