Pesti Srácok

Blikk: Nyaktól lefelé lebénult a kómában fekvő Szaxi Maxi

Blikk: Nyaktól lefelé lebénult a kómában fekvő Szaxi Maxi

Az S. S. Antoinette luxushajó fedélzetén muzsikáló Fekete Gyula (ex Hungária és Dolly Roll) egy a fedélzet lépcsőjén hagyott szemétben csúszott meg, majd csúnyán beverte a fejét. Felkelt, nem sejtve, hogy két nap múlva már mit sem fog érzékelni a világból, mert kómába esik. A Blikk megtudta, Szaxi Maxi azóta is kómában van, nyaktól lefelé lebénult.

Zenésztársa, az énekes Sárközi Erika szemtanúja volt a balesetnek, és azonnal jelentette is, de a hajó fedélzetén hiába remélt segítséget. Amikor azonban Boppardban végre kikötött a hajó, kiszaladt egy közeli étterembe, ahol mentőt hívott Gyulának.

– Édesapámnak nem kéne ilyen állapotban lennie, ha csak egy ember lett volna a fedélzeten, aki komolyan veszi. A fejét ért ütéstől ugyan nem ájult el, de egyre furábban kezdett viselkedni. A kapitány meg is kérdezte tőle, miért viselkedik így, azonban ahelyett, hogy felismerték volna a bajt, ráfogták, hogy részeg. Ha megvizsgálták volna, kiderül, hogy egy vérrög keletkezett a fejében, amely miatt aztán később agyvérzést kapott – mondta elkeseredve Fekete Zita, Szaxi Maxi lánya.

PestiSracok facebook image

A család azt is sérelmezi, hogy a neves zenészt gyakorlatilag kihajították a hajóról. Amikor Gyulát elvitte a mentő, a zenész összes holmiját, köztük a méregdrága szintetizátorát is kirakták a hajóról, mit sem törődve azok sorsával.

A család ügyvédhez fordult, hogy a történtekre magyarázatot találjanak.

Blikk

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.