Pesti Srácok

Elbúcsúztatták Grosics Gyulát

Elbúcsúztatták Grosics Gyulát

Az Aranycsapat legendás kapusától a Szent István-bazilikában búcsúztak, beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen még élő tagja is. A temetési szertartást Kiss-Rigó László megyés püspök végezte, majd Grosics Gyulát szűk családi körben helyezik végső nyugalomra az altemplomban.

Hétfőn vettek végső búcsút Grosics Gyulától, az Aranycsapat legendás kapusától, aki június 13-án, nyolcvannyolc évesen hunyt el. A fővárosi Szent István-bazilikában megtartott búcsúztatáson egy szál virággal rótta le kegyeletét - többek között - Orbán Viktor miniszterelnök.

A búcsúztatáson beszédet mondott Buzánszky Jenő, az Aranycsapat egyetlen még élő tagja, a Magyar Labdarúgó Szövetség képviseletében Berzi Sándor alelnök, a Magyar Olimpiai Bizottság nevében pedig Borkai Zsolt elnök, valamint Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter.

PestiSracok facebook image

A temetési szertartását Kiss-Rigó László megyés püspök végezte, majd Grosics Gyulát szűk családi körben helyezik végső nyugalomra az altemplomban.

Grosics Gyula, a Nemzet Sportolója Dorogon kezdte pályafutását, majd a MATEOSZ, Bp. Honvéd és a Tatabánya csapataiban szerepelt. A magyar válogatott kapuját 86 alkalommal őrizte, 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben Helsinkiben pedig olimpia bajnoki címet szerzett.

Forrás: MTI/hvg.hu

Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.