Pesti Srácok

Feladta Horváth Csaba a főpolgármester-jelölti ambícióját

Feladta Horváth Csaba a főpolgármester-jelölti ambícióját

Bár jelenleg Horváth Csaba az ország egyetlen hivatalos főpolgármester-jelöltje, Budapest érdekeit szem előtt tartva nem ragaszkodik a jelöltségéhez- nyilatkozta Horváth Csaba az ATV műsorában.

Nem akar főpolgármester-jelölt lenni Horváth Csaba, mondta maga az érintett az ATV Start című műsorában hétfőn. Az MSZP fővárosi frakcióvezetője jelenleg is a párt hivatalos jelöltje, ám mint kifejtette, tud magánál esélyesebb jelölteket is, és kész is támogatni egy olyan személyt, aki hozzá képest szélesebb támogatást képes szerezni. Az biztos, hogy Budapestért dolgozó várospolitikus lesz, de azon dolgozik, hogy egy közös jelöltet találjanak, fogalmazott kissé talányosan Horváth, mire Rónai Egon megkérdezte: ez tehát azt jelenti, hogy nem Horváth ez a bizonyos közös jelölt? A politikus igennel felelt. Azt is elmondta, hogy saját maga helyett több jó ötlete is van, konkrét nevet azonban nem említett, mert „nem castingolunk”. Annyit azért elárult, hogy olyan civil jelöltje is van, aki az LMP és a PM számára is vonzó lehet. Az interjú

itt

megtekinthető. Forrás: atv.hu Fotó: Alfahír.hu

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?