Pesti Srácok

Feljelentések Pintérrel szemben: A bíróság is megszüntette az eljárást

null

Első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság megszüntette azt a magánvádas büntetőeljárást, amelyet több egykori szolgálati nyugdíjas indított Pintér Sándor ellen. Korábban a Központi Nyomozó Főügyészség, illetve az V-XIII. kerületi ügyészség is elutasította a belügyminiszter ellen tett feljelentéseket. A volt szolgálati nyugdíjasok várhatóan fellebbeznek és újabb jogi eljárásokra készülnek –írja a Népszabadság.

Nem rendelt el nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség Pintér Sándor ellen azt követően, hogy fél tucat egykori szolgálati nyugdíjas rendőr rágalmazásért feljelentette a belügyminisztert egy, a Népszabadságnak adott egyik interjújában tett kijelentéséért. A főügyészség továbbította a feljelentéseket a Pesti Központi Kerületi Bíróságra. A bíróság azonban az első fokú végzésével megszüntette a magánvádas eljárást Pintér Sándorral szemben. A döntés nem jogerős, az érintettek azonban még nem döntötték el, hogy beadják-e a fellebbezésüket. Némelyek újabb, polgári peres eljárás megindítására készülnek, és úgy tervezik, sérelmi díjat fizettetnek a miniszter szerintük sértő kijelentése miatt. Néhány szolgálati nyugdíjas Pintér Sándor Népszabadságnak adott interjújának azon részét tartja sértőnek, amelyben arról beszélt, hogy „Ami a szolgálati nyugdíjasokkal történt, része annak a rendteremtésnek, amit a választások után elkezdtünk. Számomra a kérdés az, hogy ezek az emberek éltek vagy visszaéltek a jogaikkal. Minden egyes esetet megvizsgáltattam, és nem találtunk olyan ügyet, amelyben ne merült volna fel valamiféle visszaélés gyanúja."

Többen, köztük ma is aktív rendőrök is sérelmezték a miniszter fent idézett kijelentéseit, és közülük többen kilátásba helyezték, hogy feljelentik, ezt végül csak hatan tették meg. A Központi Nyomozó Főügyészség – ahová április közepén a feljelentések befutottak – a Belügyminisztérium székhelye szerint illetékes V-XIII. kerületi ügyészségre továbbította az összes feljelentést, hogy ott döntsék el, elrendelik-e a nyomozást vagy sem. Az ügyészség pedig úgy döntött, nem kell nyomozni. Az összes feljelentést áttették a PKKB-ra, ahol a lap információi szerint valamennyi ügyet ugyanaz a bíró tárgyalja majd.

PestiSracok facebook image

A bíróság az első, két feljelentést érintő végzésében rámutatott, hogy a korengedményes és korkedvezményes nyugállományú hivatásos emberek olyan közösség, olyan személyek összessége, mely általános jelleget képvisel, és nem tesz eleget annak a kritériumnak, hogy azonosítható legyen az a személy, akinek a becsülete sérelmet szenved. Márpedig a töretlen bírói gyakorlat az, hogy amennyiben a sérelmezett kijelentés vonatkozásában a sértett konkrétan, személyre szabottan nem azonosítható be, azon esetben a rágalmazás és a becsületsértés vétsége nem valósulhat meg.

A teljes cikk itt elolvasható.

Fotó: magyarnemzetikormany.com

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.