Pesti Srácok

Félmilliárd forint értékű bugyit loptak

Félmilliárd forint értékű bugyit loptak

Egy pótkocsit és rajta 35 ezer márkás női fehérneműt kötött el egy ausztriai benzinkútnál az a három fuvaros – köztük egy tiszakécskei férfi –, akik ellen a napokban emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség - írja a baon.hu.

Dr. Gyugyi Csilla, a főügyészség szóvivője elmondta: a három vádlott – két kamionsofőr és egyikőjük ismerőse – még 2012 májusában elhatározta, hogy osztrák kamionparkolókból rakománnyal feltöltött félpótkocsikat lopnak el. Tervüket meg is valósították: Nickelsdorf közelében egy benzinkútnál addig egy román kamion által szállított félpótkocsit kötöttek fel saját vontatójukra. A raktérben csaknem 35 ezer arab, belga és francia exportra szánt, egy dombóvári cég által készített márkás női fehérnemű volt. A vádlottak az 540 millió forint értékű rakományból pár dobozt kivettek, majd a félpótkocsit Herceghalomra vitték és ott egy kamionparkolóban hagyták.

A trió ugyanilyen módon közel 5 millió forint értékű fémárut is ellopott. Sőt egyikük 7 millió forint értékű fénymásolópapírt szállító félpótkocsit is elkötött, de nem volt elégedett a rakománnyal, ezért azt a Nagyigmánd és Csém között lévő benzinkútnál hagyta.

PestiSracok facebook image

A Pest Megyei főügyészség a két – 48 illetve 53 éves – budapesti férfi és 56 éves tiszakécskei társuk ellen különösen jelentős értékre elkövetett lopás bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.

baon.hu

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.