Pesti Srácok

Hazakerülhetnek a Seuso-kincsek hiányzó darabjai is

Hazakerülhetnek a Seuso-kincsek hiányzó darabjai is

Hamarosan teljessé válhat a Seuso-kiállítás, ugyanis lezárultak a tárgyalások a 15 darabból álló késő-római kori lelet még hiányzó hét darabjának hazahozataláról - értesült a napi.hu.

A már Magyarországon levő és jelenleg a Parlamentben megtekinthető ezüstkollekció másik felének át-, vagy megvételéről a lap szerint az elmúlt napokban született előzetes egyezség. Az azonban továbbra is titoknak számít, hogy kik és mennyiért adták el a magyar kormánynak a Seuso-kincseket. Az első hét darab 15 millió euróért az áprilisi választások előtt került haza.

Az eladók vélhetően a Sotheby's aukciósház egykori vezetőjének, Peter Wilsonnak fiai voltak - írta a portál. Az egykori Pannonia területén feltárt páratlan lelet másik felét sem biztos, hogy a tulajdonosnak tartott Lord Northamptontól veszi meg- vagy át a magyar állam, de az eladó személye ez esetben sem ismert.

PestiSracok facebook image

A beszámoló szerint Svájcban, Párizsban és Angliában is lehetnek még a Seuso-kincshez tartozó ezüst tárgyak, ezek hazahozatala vagy megvásárlása viszont egyelőre kétséges. A leletegyüttes nagyságáról csak feltételezések vannak, de az ismert Seuso-kincs legalább 40-50 tárgyból állhat.

A napi.hu által megkérdezett szakértők szerint a nyár végéig hazatérő újabb hét tárgy vélhetően az első csoportban visszatérő hét műtárgy áránál olcsóbb lesz. Vannak olyan, az ügyet közelről figyelő művészettörténészek, akik szerint az egész Seuso-kincsnek egyáltalán nincs piaci értéke, hiszen lopott árunak minősül, így forgalomképtelen. Ráadásul az első hét tárgy hazahozatalával a további darabok eszmei értéke is csökkent.

A Szépművészeti Múzeum kommunikációs osztályán a lapnak a kincsek visszaszerzése érdekében további információt nem kívántak adni.

Forrás: napi.hu/hvg.hu

Fotó: Blikk

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.