Pesti Srácok

Hazugság volt a nemi erőszak

Hazugság volt a nemi erőszak

Visszavonta vallomását az a 24 esztendős makói nő, aki azt állította, hogy június 1-jén két férfi megtámadta és egyikük megerőszakolta.

A nő csütörtökön tett bejelentést arról, hogy négy nappal korábban Makó központjában két férfi megtámadta, életveszélyes sérülést okozva bántalmazta, majd egyikőjük megerőszakolta.

A rendőrség a terhelő vallomások, házkutatás során beszerzett tárgyi bizonyítékok, poligráfos vizsgálat, pszichológusi vélemény alapján életveszélyt okozó testi sértés és szexuális erőszak bűntettének megalapozott gyanúja miatt hallgatott ki egy férfit, majd őrizetbe vette. Az ügyészség indítványára a bíróság szombaton elrendelte az előzetes letartóztatását.

PestiSracok facebook image

A nyomozók kedden ismét – már negyedszer – kihallgatták a makói nőt. Ekkor visszavonta a korábban tett terhelő vallomásait, és úgy nyilatkozott, hogy csak kitalálta a bűncselekményt. A rendőrség a vallomás után kezdeményezte a férfi szabadlábra helyezését.

A rendőrség hamis vád bűntettének megalapozott gyanúja miatt feljelentést tesz a nő ellen a Szegedi Nyomozó Ügyészségen.

mti

Országgyűlési választás2026. április 12. Minden hír a választásról
Ajánljuk még

Rejtélyes cég tűnt fel Szombathelyen és sorra kapja a megbízásokat a várostól: végrehajtások sora és a szakmai tapasztalat hiánya sem akadály

Exkluzív 2022 szeptember 11.
Kisebb botrányt váltott ki a minap Szombathelyen, hogy a Savaria Karnevált, amely mellesleg Közép-Európa legnagyobb történelmi rendezvénye, nem a korábbi, már sokszor bizonyított cég biztosította. Az új megbízott vállalkozó biztonsági őrei - akiket alvállalkozóként vontak be - botrányosan viselkedtek a látogatókkal. A megyei napilap számolt be róla, hogy az őrök obszcén kifejezésekkel illették az embereket, nyomdafestéket nem tűrő trágárkodással ürítették ki éjjel 1 órakor a borok utcáját. A Savaria Történelmi Karnevált mostanáig rendszeresen biztosító Marcus Security szombathelyi partnere szerint politikai indíttatás és bosszú áll a váltás hátterében és nem mellesleg más munkákat is elvettek tőlük, úgy hogy szakmai eredményeik magukért beszélnek. Még ennél is izgalmasabb, hogy kik kapták a Marcus Security helyett a munkát. A három 30-as éveiben járó fiatal, akik érdekeltségébe a város által nem is csak a Savaria Karneválra leszerződtetett cég mögött egészen elképesztő cégháló bontakozik ki, már becsődölt cégekkel, végrehajtások sorával. És feltűnik a színen egy korábbi baloldali országgyűlési képviselő-jelölt is.