Pesti Srácok

Kiderült, miről egyeztettek Farkasházy Tivadarék Balatonszárszón

Kiderült, miről egyeztettek Farkasházy Tivadarék Balatonszárszón

A szegénységről, a kisebbségi jogokról, az önkormányzatiságról és a kultúra helyzetéről szóltak a többi között a XIII. Szárszói találkozó előadói szombaton Balatonszárszón.

A mintegy kétszáz ember, köztük számos baloldali, liberális politikus, művész, értelmiségi részvételével megrendezett eseményen, amelynek Farkasházy Tivadar humorista volt a házigazdája, a hozzászólók főként szakpolitikai témákkal foglalkoztak.

A találkozón részt vett többek között Botka László, az MSZP választmányának elnöke, Hiller István, Kovács László és Lendvai Ildikó volt szocialista pártelnökök, Gyurcsány Ferenc, a Demokratikus Koalíció elnöke, Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke és Herényi Károly, az MDF egykori frakcióvezetője.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI

Fotó: Hír24

Ajánljuk még

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.